„Szót kell emelni Brüsszelben a magyar fiatalok sikeréért”

MH/ MTI
2024. október 25. péntek. 15:18

A tárcavezető a Tudomány és innováció a jövőben, avagy európai modellek és magyar tapasztalatok címet viselő konferencia után a sajtónak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a nap folyamán két megbeszélést is folytatott oktatási és foglalkoztatási területen.

Mint mondta, egyeztetett Iliana Ivanova oktatási és kutatási uniós biztos kabinetfőnökével, Markus Schultéval, valamint Mario Navával, az Európai Bizottság foglalkoztatási és szociális ügyekért felelős főosztályának vezetőjével, akiket tájékoztatott arról, hogy beterjesztették az Országgyűlés elé a megújult, modellváltott magyar intézményekkel kapcsolatos törvényjavaslatot.

Elmondta: a törvényjavaslat nem tartalmaz mást, mint amit közel egy éve, 2023 novemberében a magyar kormány már megküldött az Európai Bizottságnak, a többi között a kuratóriumi tagok összeférhetetlenségére és az egyéves, úgynevezett lehűlési időszakra vonatkozóan, valamint arra, hogy kétszer hatéves periódusban határoznák meg a kuratóriumi tagok mandátumát.

Aláhúzta, hogy két dolgot nem vettek bele a törvényjavaslatba, ezek egyike a rektoroknak és egyetemi tanároknak a kuratóriumból történő eltávolítása, illetve az, hogy nemzetközi NGO-k tegyenek javaslatot arra, kik lehetnek a kuratóriumok tagjai.

„Ez szembemegy a szuverenitásunkkal és az akadémiai szabadsággal” – jelentette ki. Reményét fejezte ki, hogy a törvényjavaslat segítségével a magyar kormány megszünteti a magyar fiataloknak az Erasmus, a kutatóknak pedig a Horizont programból történt kizárását, amelyet egyébként jogalapot nélkülözőnek nevezett.

Kiemelte azonban, hogy „nem várnak Brüsszelre”, ezért indították el a Pannónia programot, amelynek keretében az első fél évben már háromezer diák fog részt venni a világ vezető egyetemein.

Felemlítette továbbá a Horizont program kapcsán a magyar HU-rizont létrehozását, amely, mint mondta, a magyar társadalom és gazdaság számára fontos kutatási kérdésekre ad majd választ, hozzátéve, hogy már beérkezett 114 pályázat, amelyet novemberben bírálnak majd el.

„A magyar modell, a magyar tehetséggondozás, a magyar felsőoktatás és szakképzési modell működik, mert arról szól, hogy erős nemzet legyünk” – szögezte le a miniszter, hozzátéve: Európa a „versenyképességi kátyúból” csak úgy tud kijönni, ha erős nemzetek Európájává válik.

Emlékeztetett arra is, hogy bár Magyarország a világon a 96. a lakosságszámot tekintve, de a 11. a Nobel-díjasok számában.

Elolvasom a cikket