Ijesztőek az ukrán katonák túlélési esélyei

Magyar Tibor
2024. október 26. szombat. 21:06
Frissítve: 2024. október 26. 21:21

„Az ukrán ipar képes lenne atomfegyver előállítására. Egy dolog szokott hiányozni. Az a gyártókapacitás, amiben a néhány százaléknyi hasadóanyagot fegyverminőségű uránná dúsítják – mondta Somkuti Bálint a Magyar Hírlap stúdiójában. Hozzátette, ha Ukrajna összerak pár piszkos bombát, arra Oroszország atomfegyverrel válaszolhat. – Én nem gondolom, hogy ez meg fog történni” – mondta a szakértő.

Kiemelte, Ukrajnának meglenne a képessége, hogy atombombát gyártson, de ehhez 10-15 évre lenne szüksége. Ez a veszély reális, de ennek súlyos következményei lehetnek. A Nyugat elfordulhat tőlük – jegyezte meg Somkuti Bálint.

A szakértő megjegyezte: „Akié a katonai hatalom, azé a végső szó. Ez a győzelmi terv inkább egy kívánságlista és egy segélykiáltás Zelenszkijtől. Ilyen helyzetben csak olyan hoz nyilvánosságra egy ilyen tervet, aki teljesen el van keseredve.”

Az eredeti célkitűzésekről elmondta, Zelenszkij hinni akart abban, hogy Ukrajna egy nagy, önálló, erős állam lehet, amely mögött ott áll a Nyugat. Az ukrán elnök túlságosan szó szerint vette, amiket elmondtak neki. Nyilván van benne színészi teljesítmény is, hiszen színész, de amit mutat, az a saját meggyőződése is – húzta elá.

A jövőről kifejtette, azok a területek, amiket az oroszok elfoglaltak, azok az oroszoké is fognak maradni. Ki az, aki azt gondolja, hogy Oroszország meg fog hátrálni? Ha csak nem következik be egy orosz összeomlás, akkor ennek a háborúnak csak egy vége lehet. De ilyen jellegű jelek nem láthatók.

Emlékeztetett, egy orosz újságíró a háború elején azt mondta, hogy akkor lesz gond, amikor Kijevből viszik el az embereket katonának. Ez most történik. Halottakban, sebesültekben, eltűntekben nagyon magas számai vannak Ukrajnának. Havonta 30 ezer emberre van szükségük, hogy pótolják az embereket. Mivel a Nyugat egyre kevesebb támogatást ad, ami magába foglalja a katonák kiképzését is, egy két hét alatt nem tudják megtanulni azt, amit máskor fél év alatt. Egy most frontra kivitt katona túlélési esélye 1,5 óra-1,5 nap. Aki túléli a 1,5 napot, annak van valamennyi esélye. Hatalmas az élő erő hiánya, emiatt születnek azok a kényszersorozásos videók is, amelyekből egyre több van – hívta fel a figyelmet Sommkuti Bálint.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket