Moszkva „tűzijátékkal” köszöntené a Rheinmetall ukrajnai üzemét + VIDEÓ

Oroszország „tűzijátékkal” fogja megünnepelni a Rheinmetall német konszern ukrajnai hadiüzemének beindítását – figyelmeztetett Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese. Telegram-csatornáján közzétett bejegyzését erős robbanásról készült felvétellel egészítette ki, tudatta az Oroszhírek.

„A német Rheinmetall konszern beindította az elsőt a négy ukrajnai hadiüzem közül. Ahogy korábban ígértük, várjuk az ünnepi orosz tűzijátékot közvetlenül a gyártás helyszínén” – írta Medvegyev.

Objektum doboz

Korábban Armin Papperger, a német cég vezetője arról számolt be, hogy a Rheinmetall első üzeme már megkezdte munkáját Ukrajnában. Emellett egy lőporgyár, valamint lőszerek és légvédelmi rendszerek gyártására szolgáló üzemek építését tervezik.

A Rheinmetall Németország legnagyobb védelmi vállalata. Nagy hasznot húz az ukrajnai konfliktusból, és a jövőben jelentős profitnövekedésre számít. A 2023-as évben forgalma 12%-kal 7,1 milliárd euróra nőtt, a Rheinmetall nettó nyeresége pedig 9%-kal, összesen 0,6 milliárd euróval emelkedett.

Elolvasom a cikket