Szili Katalin: Duka-Zólyomi Árpád egy nemzetében hívő européer politikus volt

MH/ MTI
2024. október 26. szombat. 18:10
Frissítve: 2024. október 26. 18:19

A miniszterelnöki főtanácsadó a Galántához közeli, többségében magyarok lakta településen személyes emlékeit felidézve a 2013-ban elhunyt felvidéki magyar egyetemi tudós és politikus személyét és életútját méltatta, és annak üzenetéről is beszélt.

„Duka-Zólyomi Árpád azt a fajta polgári-értelmiségi politikust jeleníttette meg, aki sziklaszilárd elhivatottságú ember volt” – jelentette ki Szili Katalin. Kifejtette: Duka-Zólyomi Árpád énjében tökéletesen megfelelt Szabó Dezső azon szavainak, miszerint: „elpusztulni lehet, de rongy embernek lenni nem lehet.”

Szili Katalini elmondta: Duka-Zólyomi higgadt, ugyanakkor a magyarság és nemzetének szolgálata iránt elkötelezett, tántoríthatatlan ember volt, aki sziklaszilárd tagja volt a felvidéki magyar közösségnek.

„Amellett, hogy egy nemzetében feltétlenül hívő ember, és az a fajta higgadt européer politikus volt, aki össze tudta fésülni a nemzeti érdekeket és értékeket” – mutatott rá.

Duka-Zólyomi Árpád 1941-ben született Pozsonyban, középiskolai tanulmányait a Taksonyfalvához közeli Galántán végezte, egyetemi diplomát pedig a Cseh Műszaki Egyetem Magfizikai karán szerzett.

Később a pozsonyi Comenius egyetemen dolgozott, politikai karrierjét a rendszerváltoztatás után 1992-ben kezdte az Együttélés mozgalomban.

A kilencvenes és a kétezres években a pozsonyi törvényhozásban, később pedig az Európai Parlamentben volt képviselő. Emléktábláját Taksonyfalván, a plébánia melletti egykori római katolikus népiskola homlokzatán helyezték el.

Elolvasom a cikket