Putyin méltatta Hszi Csin-pingnek Peking rendezési tervét

MH/MTI
2024. október 27. vasárnap. 20:07

„Megerősítette Vlagyimir Vlagyimirovics (Putyin), hogy nagyra értékeljük Kínának, Brazíliának és más, a globális Délhez tartozó stratégiai partnereinknek azt a törekvését, hogy a megkeressék a konfliktus megoldásának lehetséges békés útjait. De felidézte azokat a jól ismert alkalmakat is, amikor maga (Volodimir) Zelenszkij (ukrán elnök) utasította el a tárgyalásokat” – mondta Lavrov.

„Mi, ahogy azt Putyin elnök is megerősítette, készen állunk a tárgyalásokra” – tette hozzá az orosz diplomácia vezetője, majd azt hangoztatta, hogy minden alkalommal, amikor „úgy tűnt, hogy a tárgyalások elkezdődnek”, és valamilyen eredményre vezetnek, a „kijevi rezsim” elutasította a megegyezést.

Donald Trump volt amerikai elnöknek, republikánus elnökjelötnek a The Wall Street Journal amerikai napilapnak tett azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint azzal fenyegette meg Putyint, hogy egy Ukrajna elleni támadás esetén csapást mér Moszkva központjára, Lavrov kijelentette: nem akar beleszólni az amerikai választási kampányba. „De szerintem az egésznek az a lényege, hogy most a Fehér Házban lévő elnöki székéért folyó versenyben a riválisok arra összpontosítanak, hogy találjanak néhány olyan beszédtémát, amelyekről úgy gondolják, hogy a maguk javára befolyásolhatják a választókat” – mondta Lavrov. „Ez a kijelentés nyilvánvalóan a választási kampány kontextusában hangzott el, ezért nem szeretném kommentálni” – tette hozzá.

Putyin korábban azt mondta: „nem emlékszik” olyan beszélgetésre, amely során Trump ilyen kijelentést tett volna.

Elolvasom a cikket