Trump: „Az Egyesült Államok ma egy megszállt ország!”

„A Kamalával kapcsolatos reményemhez valódi félelem is társul” – mondta Michelle Obama szombaton a Michigan államban tartott fellépésén. Mivel a közvélemény-kutatások szerint a két jelölt fej-fej mellett áll, azt mondta, csalódott.

„Hogyan lehetséges, hogy ez a verseny szoros? – kérdezte, majd hozzátette: – Dühös vagyok, hogy nem törődünk a kiszámíthatatlanságával, a nyilvánvaló mentális hanyatlásával, az elítélt bűnözői múltjával és azzal, hogy bizonyítottan szexuális bántalmazó.”

Harris és Obama a megjelenés során támadta a republikánus jelöltet, különösen az abortusz és a nők jogainak kérdésében elfoglalt álláspontja miatt. Ha Trump ismét elnök lesz, az az egész Egyesült Államokra kiterjedő abortusztilalmat jelenthet – figyelmeztetett Michelle Obama.

Hozzátette: aki azon gondolkodik, hogy nem szavaz, vagy tiltakozásul Trumpra vagy más jelöltre szavaz, annak tisztában kell lennie a következményekkel. „Ha elszúrjuk ezt a választást, akkor a feleséged, a lányod, az anyád, mi nők, mi leszünk a dühöd járulékos vesztesége” – mondta Obama.

Harris alelnök az abortusz kérdését tette kampánya egyik legfontosabb témájává. Trump felelős az Egyesült Államokban kialakult egészségügyi válságért – mondta, miután orvosokkal és diákokkal találkozott, hogy megvitassák az abortusz kérdését.

Trump az elnöki ideje alatt három konzervatív bírót nevezett ki a Legfelsőbb Bíróságba, ezzel biztosítva, hogy a konzervatívok legyenek többségben a Legfelsőbb Bíróságon. A bírák aztán 2022-ben eltörölték az Egyesült Államokban csaknem 50 éve érvényben lévő, országos abortuszhoz való jogot.

Trump ugyanakkor szombaton a bevándorlás témával támadta Harrist. „Az Egyesült Államok ma egy megszállt ország” –mondta. A volt elnök szombaton Michiganben és Pennsylvaniában lépett fel.

Elolvasom a cikket