Zemplén-rali – Velenczei Ádám győzött

MH/ MTI
2024. október 27. vasárnap. 17:28
Frissítve: 2024. október 27. 17:35

A Velenczei Ádám, Bán Viktor páros nyerte a vasárnap véget ért Zemplén-ralit, a HUMDA országos ralibajnokság idei zárófutamát, ezzel a sikerrel pedig a versenyző – aki az idény nagyobb részében Vánsza Zsolt navigátorral teljesítette a futamokat – pályafutása első abszolút magyar bajnoki címét is megszerezte.

A szerencsi központtal rendezett viadal szombati nyitónapja után Velenczei az összetett második helyéről várta a folytatást úgy, hogy a bajnoki pontversenyben addig élen álló Csomós Miklós, Nagy Attila kettős a harmadik gyorsasági szakaszon elszenvedett baleset után feladni kényszerült a futamot. Velenczei ezzel az abszolút bajnoki cím első számú esélyesévé lépett elő, és a vasárnap délelőtti szakaszok után gyakorlatilag karnyújtásnyira került a végső diadaltól. Egyetlen riválisa, a Német Gábor, Németh Gergely duó ugyanis a mádi gyorsaságin elhibázott egy balkanyart, a versenyautó pedig kicsúszott és az oldalára borult. Bár Németék tovább tudtak menni, jelentős időveszteségük azt jelentette, hogy kiszálltak a bajnoki címért folyó csatából.

Velenczeiék aztán három szakasszal a verseny vége előtt átvették az összetettben a vezetést a négyszeres abszolút bajnok Hadik Andráséktól, akiket később még egy kormányszervó-probléma is hátráltatott. Velenczei végül magabiztosan, több mint 30 másodperces előnnyel diadalmaskodott a 162 kilométernyi versenytávú idényzárón, így első abszolút bajnoki címét szerezte meg. A futamon másodikként a végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Klausz Kristóf, Papp Viktor duó ért célba, míg a Hadik András, Juhász István kettősnek meg kellett elégednie a harmadik helyezéssel. A Német Gábor, Németh Gergely páros nyolcadikként zárta a versenyt.

A bajnokságot Velenczei 169 ponttal nyerte, másodikként Csomósék zártak 157-tel, harmadikként Németék végeztek 136-tal. A Turán Frigyes, Zsiros Gábor kettős – amely nem állt rajthoz a Zemplén-ralin – 124 ponttal negyedik lett a bajnokságban, ötödikként pedig Klauszék fejezték be az idei szezont 119 ponttal.

Elolvasom a cikket