A donyecki Cukurine elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium

MH/ MTI
2024. október 28. hétfő. 19:25

Gyenyisz Pusilin, a „Donyecki Népköztársaság„ vezetője a Rosszija 24 hírcsatorna adásában azt mondta, hogy orosz hadsereg a Krasznoarmejszk (ukrán nevén: Toreck) irányában a megerődített Hirnik és Szelidove település „megtisztítását” végzi éppen. Mint mondta, a „felszabadítást” bejelenteni a katonai tárca tiszte.

A hétfői orosz hadijelentés szerint az orosz hadsereg a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen előrenyomult, és Ukrajnában 18, a kurszki régióban pedig hét ellentámadást vert vissza, további négy kísérlet elindítását pedig meghiúsította. A moszkvai összegzés szerint a „különleges hadművelet” övezetében több mint kétezer, Kurszk irányában pedig több mint 350 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan.

Az orosz hadijelentés az elmúlt nap folyamán Ukrajnában megsemmisített vagy eltalált katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolta fel több katonai repülőtér infrastruktúráját, valamint egy tábori lőszerraktárt, egy harckocsit és hat egyéb páncélozott harcjárművet, egy nyugati gyártmányú, 155 milliméteres önjáró és két vontatott tarackot, három francia HAMMER légibombát, két amerikai ATACMS műveleti-harcászati rakétát, egy HIMARS-rakétát, továbbá 120 repülőgép típusú drónt. Kurszk irányában az orosz hadijelentés szerint az ukrán fél egyebek mellett hét páncélozott harcjárművet veszített el.

Moszkva szerint a régióba augusztus 6-án betört ukrán erők 27 530 embert, 177 harckocsit, 98 gyalogsági harcjárművet, 106 páncélozott személyszállító járművet, 1020 páncélozott harcjárművet, 710 gépkocsit, 236 tüzérségi löveget és 40 sorozatvetőt veszítettek el, köztük 11 amerikai gyártmányú HIMARS és hat MRLS típusút. A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók településeiről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást. Kurszk megyében egy pilóta nélküli repülőgép két bombát dobott le egy személyautóra, amelynek két utasa életét vesztette.

Voronyezs megyében két ipari létesítményt ért csapást, az egyikben két alkalmazott megsérült. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában kuvaiti hivatali partnerével közös sajtótájékoztatóján azt mondta: az Oroszország és az Észak-Korea közötti együttműködésről szóló nyugati nyilatkozatok visszamenőleg próbálják igazolni, hogy „nyugati katonák már régóta jelen vannak Ukrajnában”.

„Ami a KNDK-val való kapcsolatainkat illeti, már sokszor elmondtuk, hogy a szerződés nem titkos … Semmilyen módon nem sérti a nemzetközi jog egyetlen rendelkezését sem” mondta a miniszter.

Elolvasom a cikket