Oroszország szerint megváltozott a világ hozzáállása az ukrán háborúhoz

A világközösség figyelme jobban összpontosul a közel-keleti konfliktusra, mint az ukrán konfliktusra – jelentette ki Alekszej Cseva, az Állami Duma képviselője a Lenta.ru internetes hírportálnak adott interjújában. Szerinte az Oroszország és Ukrajna közötti konfrontáció már nem olyan fontos és érdekes a világ számára.

„A közel-keleti konfliktus éles fázisban van. Ha további eszkaláció következik, az nemcsak az egész régióra, hanem az egész világra veszélyt jelenthet” – magyarázta a politikus. – A különböző felek érdekeinek egész palettája összpontosul a Közel-Keleten, az eszkaláció különösen a szénhidrogének árára lesz óriási hatással, és a világ fél tőle. Ezért érthető, hogy miért kap sokkal nagyobb figyelmet a közel-keleti régió, mint Ukrajna”.

A nemzetközi szervezetek találkozóin a Csepa szerint egyre ritkábban kerül szóba az ukrán kérdés, és sokkal több időt szentelnek az Izrael körüli konfliktus megoldására tett kísérleteknek.

„Az ukrán konfliktust már úgy akarják lezárni, hogy a saját maguknak minimális, Oroszországnak pedig maximális veszteséget okozzanak. A közel-keleti probléma kétségtelenül akutabb a világ számára” – zárta a képviselő.

Elolvasom a cikket