Újabb rajtaütést hajtott végre a csádi hadseregen a Boko Haram, sokan meghaltak

MH/ MTI
2024. október 28. hétfő. 18:52

„Mahamat Idriss Deby Itno elnök hétfő reggel a helyszínre sietett, és utasítást adott a támadók üldözőbe vételét és elfogását célzó hadműveletre” – közölte az elnöki hivatal. A meglepetésszerű támadás egy kétszázfős laktanyát ért vasárnap az apró szigetek szabdalta mocsaras vidéken, a nigériai határ közelében.

A lázadók 22 órán át ostromolták a laktanyát, majd megszállták, felgyújtották a hadsereg ott található járműveit, és magukkal vittek sok kézifegyvert – közölték helyi vezetők az AFP francia hírügynökséggel. A Boko Haram gyakran hajt végre támadásokat a csádi hadsereg ellen a Csád-tó térségében, amely a Boko Haram, illetve Iszlám Állam dzsihadista szervezetből kivált Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) fegyvereseinek hátországa. A Boko Haram 2009-ben jelent meg Nigériában, ahol azóta már 40 ezer embert gyilkolt meg, és több mint kétmilliót tett földönfutóvá, majd tevékenységét kiterjesztette a szomszédos államokra.

Fegyveresei 2020 márciusában támadást indítottak a Bohoma-félszigeten lévő jelentős csádi támaszpont ellen, és mintegy száz katonát megöltek. Ez volt a csádi hadsereg valaha elszenvedett legnagyobb vesztesége. Válaszul a hadsereg – még Idriss Deby Itno marsall, a jelenlegi elnök apja idején – nagyszabású hadműveletet indított a dzsihadisták ellen.

Elolvasom a cikket