Az Anora úgy vígjáték, mint a skandináv vígjátékok, savanyú arccal nevetünk rajta, amikor tudunk, mert a poénokat keresni is kell, de ez még mindig jobban esik sokunknak, mint valami habostortás elavult blődli.
Jókora igény van manapság a valóságra, a kijózanító gondolatokra és történetekre. És az Anora éppenséggel kijózanodás-történet.
Végkifejletével nem is áll egyedül napjaink szerelmi témájú filmjei között, de ahogy odáig eljutunk, abban mégis van valami, ami lesújt, felemel, ajtókat nyit ki bennünk, és amire a Cannes-i zsűri azt mondta, hogy a nagy klasszikusokra emlékezteti őket.
Sean Baker filmjei lesújtó környezetben játszódnak többnyire. Hősei szexmunkások és más peremre szorult emberek, akikről a legtöbben elfordítjuk a tekintetünket. Nem egyszerűen csak nem nagyon akarjuk tudni, hogy mivel telnek a napjaik, hanem lemondtunk róluk, mint olyanokról, akikhez nem érdemes tartozni, és segíteni sem érdemes rajtuk, mert nem is lehet.
A Baker most újított: összehozta a szegényeket a gazdagokkal.
A film főhőse, Anora (Mikey Madison)23 éves és egy sztriptízbárban dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a színpadi száma után privát fülkében ki lehet őt bérelni, hogy öltáncot lejtsen, ami már nem puszta szemlélődés, de még nem szex, viszont elég bizarr látvány.
Rengeteg lány él ebből, a bárban nem csak a nézőtéren van mindig tumultus, hanem az öltözőben is.
Látjuk a film elején hosszú sorban a csaknem csupaszon vonagló testeket. Azt is látjuk, mitől szépek és kívánatosak, és azt is, mitől (narancsbőr, kitágult pórusok, hirtelen lefogyás nyomai) mégsem teljesen azok.
Hervasztó világ, húspiac, drogok, alkohol minden mennyiségben. Van miért félteni azt, aki így éli a huszonéves mindennapjait.
Egy este egy Oroszországból érkezett vendégnek, Ivánnak (Mark Eydelstheyn) olyan lány kell, aki ért oroszul. Anora családja Oroszországból emigrált valaha, a nagyanyjától szerzett a lány passzív nyelvtudást.
Iván és Anora prímán összemelegednek. Iván, aki orosz milliomosok elkényeztetett gyermeke, a szülei New York-i villájába hívja a lányt. Füveznek, szexelnek, buliznak. Iván kibérli Anorát egész hétre, mert olyan jól megvannak, aztán megkéri a kezét, és Las Vegasban össze is házasodnak.
A nézőt és a sztripperlányt sikerül beetetni, mert Ivánban van valami olyan jófiús, vagy kiskutyaszerű, meg valahogy lenne kedvünk, hogy Anorát megmentse valaki helyettünk, legyen jövője, és révbe érjen.
Nagyon benne lennénk abban is, hogy a lelkünkben élő, elveszett, saját magát néhanap ócska dolgokra adó lényt is megmentsék – akár még az oroszok pénzén is.
De valójában az első perctől, ahogy meglátjuk Ivánt és a barátait, teljesen világos minden, hogy mit várhatunk.
Iván el is mondja, hogy mi lesz, de mi mégis a királyfis mesék fogságába kerülünk, és megmentést akarunk mindenáron.
Anora keményen küzd ezért a megmentésért, mert ő egész életében küzdött, ez a viszonya a világhoz, neki nincs más, jobb esélye, hogy kikapaszkodjon az éjszakából, vagy úgy tudja, hogy nincs. Ragaszkodik is a fiúhoz, ki is tartana mellette, miközben azért jókora összegekre legombolja. Vagyis úgy tesz, mint egy aranyásó.
Mikey Madisonnak, aki Anorát, a mai Hamupipőkét alakítja a filmben, Oscar-díjat jósolnak szakmabeliek és rajongók
Fotó: Augusta Quirk/ Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál
A film első felében nagyon hosszú snitteken át kénytelenek vagyunk megmerülni az elkényeztetett ifjak bulizós, betépős világában, és a másik, az öltáncos-éjszakázós világban is. Mind a kettő felszínes, lelketlen, értelmetlen és puszíttó, abennük élő emberek által használt nyelv ócskasága, felszínessége és trágársága is nyomasztóan hat.
A filmbeli fordulat akkor következik be, amikor Iván szülei New York-ba készülődnek, és a helyi -brooklyni – orosz ortodox közösség tagjai, akikre rábízták a fiukat, elindulnak a villába, hogy rendet csináljanak. Az elkényeztetett ficsúrt ráncba szedjék, mielőtt a szülők megérkeznek.
Vagyis egy pillanat alatt vége a bulinak. És ha vége, akkor mi történik Ivánnal, és mi történik Anorával?! Mi az, amit a helyzetükből fakadóan megtehetnek? És mi az, amit tenni akarnak? Mit védenek, és mit hagynak veszni, ha akadályok kerülnek eléjük?
Kicsit hosszadalmasan – mert mi itt Közép-Európában azt is unjuk, ha egy nyugati film nevetségesnek mutatja be a közép-európaiakat vagy a kelet-európaiakat – de eljutunk odáig, amikor már nem csak a nyegle milliomos fiút és a nagyon alulról jött táncoslányt látjuk meg a főszereplőkben, hanem az általános érvényű férfi-nő történetek mozdulnak meg bennünk velük kapcsolatban.
Mert időről időre feltesszük magunknak és egymásnak például azt a kérdést, hogy a korban, amelyben élünk, milyenek a nők, milyenek a férfiak, milyenek az emberi kapcsolatok, mire adnak esélyt, és mire nem.
Hiszen ezeken múlik, hogy az ember képes legyen szaporodni, hogy legyen szerelem, legyenek családok, ne haljunk ki, legyen jövőnk.
Ha az Anorából modellezünk, azt mondhatjuk, nagyon nagy a szakadék ma a nők és a férfiak között. Anora például 23 éves, minden fillérért meg kell küzdenie, jövője mégis bizonytalan. Iván 21 éves, gazdag szülők elkényeztetett gyermeke, akinek soha semmiért nem kellett még a kisujját sem mozdítania. Így nem is becsül senkit és semmit.
Amikor az orosz „nagybácsik” bezárják a bulit, Iván elmenekül, bárról bárra járva tovább iszik, és végül kibérli a felesége öltáncos barátnőjét. Vagyis ő csak a permanens bulihoz, a mámorhoz és a szexhez ragaszkodik.
Objektum doboz
Anora meg mindahhoz, amihez azt hiszi, feleségként már joga van. Beleértve a villát, ami szerinte az otthona, és azt a hitét is, hogy szereti ezt a fiút, és szereti azt, amit a vele közös sorsának gondol.
Az ilyen fajta szerelmes vígjátékok gyakran tanulságot, megoldást is kínálnak, miután látleletüket ismertették. Hogy kinek miben kellene felnőnie, vagy kinek kellene jó messzire eldobnia a rózsaszínű szemüvegét, vagy milyen férfi vagy nőtípust milyenre lenne jó kicserélni a biztató közös jövő és az egyéni boldogság érdekében.
Az Anorában megfogalmazottak némiképp hasonlítanak a 2020-as Gretel and Hansel (Jancsi és Juliska) című filmhez, amelyet Anthony Perkins fia horrorfilmesekkel készített.( Ő arra lyukadt ki, hogy a férfiaknak fel kellene nőniük, a nőknek meg nem kellene boszorkánykodniuk.)
A népmesékben, amelyeknek az alaptörténete gyakran évszázadokra vagy évezredekre nyúlik vissza, nem ritkán a királyfi, a hatalomba és gazdagságba beleszületett férfi a legmegfelelőbb férj és családapa, aki még az alacsony származású szegénylányban is felismeri az ideális nőt, anyát, uralkodótársat, és van annyi ereje, önbizalma, hogy maga mellé emelje a trónra. A patriarchális szisztémában, ahol a nőknek jogaik nem voltak, önállóan nem igen élhettek, ez természetes.
De Sean Baker filmje más férfitípus irányába tereli a mesére és beteljesedésre vágyó nézők, és persze a nők figyelmét. Úgy is lehet fogalmazni, hogy a pénznél, a hatalomnál, az előkelő származásnál nagyobb potenciált és lehetőséget lát a gondoskodó, ragaszkodó, szeretni képes férfiban, akire mindig lehet számítani.
Anora – 2024
Amerikai vígjáték – 139 perc
Rendezte: Sean Baker
8/10