A rettegtetés mesterének is nevezett Alfred Hitchcock talán leghatásosabb filmjét, a Psychot 1960-ban fejezte be, hazánkban csak 1972-ben mutatták be. Amikor másodszor néztem meg a Blaha Lujza térhez közeli, azóta már megszűnt Bástya moziban, a film legfeszültebb jeleneténél, amikor gyilkosnak hitt, de már tíz éve halott, fotelben ülő anya mumifikálódott holteste hirtelen felénk fordul – mivel már tudtam mi következik, hátra fordultam – és láttam, halottam, hogy szinte minden néző az ijedségtől felsikított.
Ezt a rendező előre eltervezte, amint később egy interjúban elárulta, mert Hitchcock tudta, hogy nem szükséges mindent megmutatni a közönségnek ahhoz, hogy ezt a fajta heves érzést kiváltsa belőlük, és hogy amit a közönség elképzel, az gyakran ijesztőbb, mint amit valójában látnak.
A Psycho-ban van egy hírhedt gyilkossági jelenet, amely bemutatja a kompozíció és a vágás mesterségét, hogy maximális érzelmi reakciót váltson ki a mozilátogatókból. A vágás gyors üteme, heves erőszak, kiszolgáltatottság és pánik érzetét kelti a nézőben, anélkül, hogy ténylegesen az áldozatba behatoló kést vagy a vérző testet mutatná.
„Szándékosan csináltam a gyilkossági jelenet ilyen durván– nyilatkozta Hitchcock. – De, ahogy a film fejlődött, egyre kevesebb fizikai horrort tettem bele, mert ezt a közönség fejében hagytam, és ahogy haladt a film, egyre kevesebb volt az erőszak, csak a feszültség nőtt a fejekben. A film a vége felé már egyáltalán nem volt erőszak. De a közönség ekkor már üvöltött a kíntól. Az a jól sikerült jelenet, amelyen a japán közönség egyszerre sikolt fel az indiaival.”
De ki volt ez a könyvtáros, vagy könyvelő kinézetű rendező, aki „rettegésbe” tartotta nézőket, s akinek 52 filmje közül a filmesztéták szerint legalább huszonöt időtálló remekmű lett.
Sir Alfred Hitchcock ír katolikus családba született 1899-ben Londonban. Szigorú katolikusként nevelkedett, és a Saint Ignatius College-ba, a jezsuiták által vezetett iskolába járt. Húsz évesen műszaki rajzolóként a némafilmek feliratait készítette, így került be a filmes világba.
Az agyafúrt kémek, szörnyű gyilkosok, emberekre támadó madarak alkotója magánéletében például félt a rendőröktől. Ennek oka, egy gyerekkori trauma volt. Apja levelével a helyi rendőrségre küldte, s miután az őrmester elolvasta a levelet, azonnal bezárta a fiút tíz percre a fogdába. Ezt követően az őrmester elengedte a fiatal Alfredot, és elmagyarázta: „Ez történik azokkal az emberekkel, akik rosszat tesznek.”
Hitchcock attól a naptól fogva beteges félt a rendőröktől. Ezt a fóbiát is említette, ami miatt soha nem tanult meg autót vezetni, nehogy igazoltassa egy rendőr.
Már világhírű rendezőként is csendes kispolgári életet élt feleségével, Alma Reville-lel és lányával, Patriciával. Nem szerette a zajos fogadásokat, estéinek nagy részét csendben otthon töltötte feleségével, akire még rendezőként is hallgatott.
A világhírű rendező feleségével és lányával
Fotó: AFP/STAFF
Egyszer egy újságíró megkérdezte, hogy valóban utálja a színészeket?
„Nem tudom elképzelni, hogyan terjedt el ez a pletyka. Persze lehet, hogy azért, mert egyszer azt mondtam, hogy a színészek marhák. A színész barátaim tudják, hogy soha nem lennék képes ilyen meggondolatlan, durva és érzéketlen megjegyzésre, hogy soha nem nevezném őket marhának… Valószínűleg azt mondtam, hogy a színészekkel úgy kell bánni, mint a marhákkal.” – mondta mosolyogva Hitchcock, aki több filmjében a háttérben feltűnt. Például a Londoni randevúban az állomás peronján, a Zsarolásban a metrón látható.
Amikor az újságírók arról faggatták, hogy miért annyira népszerűek a félelmetes filmjei, azt válaszolta: „A félelmet nem olyan nehéz megérteni. Végül is nem ijedtünk meg mindannyian már gyerekként is? Semmi nem változott azóta, hogy Piroska szembenézett a nagy és gonosz farkassal. Ami ma megijeszt minket, az ugyanaz, ami tegnap, csak már egy másik farkas. Ez a félelemkomplexus minden emberben ott gyökerezik.”
Grace Kelly monacói hercegnő és Afred Hitchcock 1972-ben a Cannes-i filmfesztiválon
Fotó: AFP/STAFF
Meglepő, hogy filmjei összesen 46 Oscar-jelölést kaptak, és négyszer díjazták is azokat, azonban rendezőként – bár ötször jelölték – egyszer sem kapott elismerést. Aztán mikor 1979-ben, 80 évesen átvette az életműdíjat az Oscar-gálán, azzal viccelődött, hogy most már bizonyára hamarosan meg fog halni.
Így is történt, de előtte nem sokkal halála előtt II. Erzsébet angol királynő lovaggá ütötte. Az ünnepség után ironikusan megjegyezte: „Csak figyelmetlenség volt az illetékesek részéről, hogy erre korábban nem került sor.”
Sir Alfred Hitchcock 1980. április 29-én álmában halt meg veseelégtelenség következtében, filmjeiben azonban tovább is „él” a rettegtetés mestere.
