A maradványait olyan jó állapotban találták meg, hogy ennyi évezreddel később a kutatók példátlan pontossággal tudták rekonstruálni életének és halálának részleteit.
Az 1998-ban egy dél-olaszországi barlangban felfedezett Grotta delle Mura csecsemője 7,5 hónapos és 1,5 éves kora között halt meg. 82 centiméter volt, és valószínűleg kék szeme, göndör, sötét haja és barna bőre volt – ez a kombináció a késő paleolitikumban Közép- és Délnyugat-Európában meglehetősen gyakori volt.
A sziklatáblák alatt talált maradványai figyelemre méltóan jól megőrződtek, a radiokarbonos kormeghatározás 17 320 és 16 910 év közé teszi őket. Ennek köszönhetően a kutatók ritka betekintést nyerhettek a szerencsétlenül járt csecsemő vonásaiba, fejlődésébe, egészségébe, halálának körülményeibe és származásába is.
A genetikai elemzések kimutatták, hogy a gyermek valószínűleg hipertrófiás kardiomiopátiában szenvedett – egy olyan örökletes betegségben, amelyben a szívizom megvastagszik –, amely szerepet játszhatott korai halálában.
A csapat azt is feltárta, hogy a kisgyermek szülei közeli rokonságban álltak egymással – valószínűleg első unokatestvérek voltak. Ez olyasvalami, amely „ritkán fordul elő a paleolitikumban, de sokkal gyakoribb a neolitikumban” – magyarázta a tanulmány szerzője, dr. Alessandra Modi, a Firenzei Egyetem munkatársa egy lefordított közleményben.
A fogak elemzése során fiziológiai stresszre utaló jeleket is találtak, amely arra utal, hogy mind a csecsemő, mind az édesanyja egészségügyi és táplálkozási kihívásokkal küzdött.
„Ez az úttörő tanulmány, amely a csontvázmaradványok elemzésének különböző technikáit kombinálja, eddig példa nélkül álló képet nyújtott egy olyan gyermek növekedéséről és életkörülményeiről, aki az olasz félsziget benépesülése szempontjából kulcsfontosságú időszakban élt, emellett lehetővé tette, hogy információkat gyűjtsünk az anyáról és a korabeli vadászó-gyűjtögető csoportokról is” – mondta Stefano Benazzi, a Bolognai Egyetem fizikai antropológia professzora.
A Grotta delle Mura csecsemője a dolgok nagy összefüggésében egyedülálló betekintést nyújt az emberi történelem ezen időszakába, és a 17 000 évvel ezelőtti genetikai kirakós játék egy újabb darabját adja az Olasz-félszigeten.
„Ez a tanulmány a legrégebbi olaszországi genom rekonstrukciójához vezetett” – tette hozzá David Caramelli, a Firenzei Egyetem antropológiaprofesszora. „Ez jelentős változásokat tár fel Dél-Olaszország népességében az utolsó glaciális maximum végén, a Balkánról érkező csoportok érkezésével, akik északkeletről gyarmatosították Olaszországot, majd a félsziget legdélebbi régiói felé ereszkedtek le.”
Nem semmi örökség egy ilyen fiatalembertől.
