Az Elfeledett harcosok és örök ékszerek – Vándorló barbárok a római birodalom válsága idején című kiállítás a múzeum eddigi legértékesebb tárlata, mely a térségben talált, 5–6. századból származó aranytárgyakat mutatja be.
Legértékesebb része a szilágysomlyói kincs, melynek egy részét Bécsben, a másikat a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik. Ez Erdélyben, főként Kolozsvár környékén talált aranytárgyakkal övezve látható, amelyek tizenegy romániai múzeumból származnak.
Felix Marcu múzeumigazgató a megnyitót megelőző sajtótájékoztatón közölte: a szilágysomlyói kincs az egyik legértékesebb népvándorláskori leletegyüttes, darabjai először láthatók származási helyükön, Erdélyben.
A tárlat a múzeum első háromnyelvű, a román és angol mellett magyar tájékoztatókat is tartalmazó kiállítása. Interaktív módon, audio guide-dal, kisfilmekkel mutatja be a kevésbé ismert, összetett történelmi korszakot. A kurátorok, Dobos Alpár, Gazdac Ágnes és Ioana Gruita nemcsak a tárgyakat – aranyékszereket, arany- és ezüstvázákat – akarták megmutatni, hanem kontextusba helyezve, összefüggéseiben láttatni a vándornépek által fémjelzett korszakot.
Felix Marcu kiemelte: ebben a korban Kolozsvár környékén is lehetett egy hatalmi központ, erre utalnak az elmúlt évek infrastrukturális beruházásait megelőző leletmentő ásatások során talált értékes aranytárgyak. A tárlat az Apahidán és Szászfenesen feltárt sírokban talált leleteket, valamint a Buzau megyei pietroaselei aranykincs darabjait is bemutatja.
Dobos Alpár muzeológus, régész az MTI kérdésére elmondta: a kiállítás az 5. századi Erdélyre fókuszál, és a legértékesebb, legegyedibb részei a szilágysomlyói kincs darabjai. Ezt két részletben ásták el és találták meg: a 18. században talált első adag Bécsbe, míg a 19. második felében kiásott második Budapestre került. „Soha nem voltak kiállítva ezek a tárgyak Erdélyben, ez az első alkalom” – hangsúlyozta a kurátor, hozzátéve, hogy a kincs két részét is csupán egyszer „egyesítették” 1999-ben.
„Az volt a célunk, hogy ne csak magát a kincsleletet mutassuk be, hanem próbáljuk meg elhelyezni egy tágabb történeti-régészeti kontextusban. Ezért megpróbáltunk összegyűjteni még a korszakból számos más fontos leletet” – mondta.
A tárlat legértékesebb tárgya a szilágysomlyói kincshez tartozó ónixköves császárfibula, mely a római kori császárok ábrázolásairól ismert, de „élőben” nem találtak még hasonlót a régészek. A kincs minden tárgya egyedi darab, 15 medalion alkotja: a különleges alkalmakra vert érmék többszörösei a korabeli aranypénznek, keretbe verve, füllel ellátva nyakban hordták státusszimbólumként. Értékes darabja egy aranylánc is, a rangjelző szimbólumon különböző szerszámok, tárgyak láthatók. A Szilágy megyei településen talált kincs további ékkőberakásokkal díszített fibulákat is tartalmaz.
A tárgyak eredetére vonatkozó kérdésre a kurátor hangsúlyozta: viselőik jelentős diplomáciai kapcsolatokat tarthattak fenn a többi között a római birodalommal, ami arra utal, hogy akár királyi dinasztia tagjai is lehettek. Azt, hogy milyen eredetűek voltak, nehéz megmondani, de szinte biztosra vehető, hogy germán népek lehettek, mert a fibulák náluk voltak elterjedtek.
A kiállításon a hunok bemutatásának is szántak egy termet, mivel a szilágysomlyói kincset a hun kor végén rejthették el. „Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor csak hunok éltek itt, sok más etnikai csoport is volt, többek között germán népek, melyek régészeti hagyatékát nem tudjuk elkülöníteni egymástól” – mondta Dobos Alpár. A szakember szerint az aranytárgyak viselői a divatot követték, ezeknek rangjelző szerepe volt, nem az etnikai hovatartozásra utaltak.
A kiállítás 2025. október 1-jéig látogatható, de a szilágysomlyói kincs Budapesten őrzött része csak február végéig marad Kolozsváron.
