Bár csak egy sípcsonttöredék alapján ismert, az újonnan leírt húsevő lény talán a tollas fajtának a legnagyobb ismert tagja.
A gyilokmadarak (Phorusrhacidae) mintegy 43 millió éve jelentek meg az amerikai kontinensen, és nagyjából egymillió éve halhattak ki. Legközelebbi, ma élő rokonaik közé tartozik a vöröslábú kígyászdaru, ez a faj messze nem olyan félelmetes, mint az egykori madarak.
A most feltárt kövületet a kolumbiai Tatacoa-sivatagban fedezte fel egy fosszíliagyűjtő. A lelet nagyjából húsz éve került elő, de csak most vetették átfogó elemzés alá.
A kutatók szerint az érintett példány egy-három méter magas lehetett, és egy még félelmetesebb ragadozó ejthette el.
Federico Degrange, az Argentin Földtudományi Kutatóközpont munkatársa és kollégái megállapították, hogy a madár sípcsontján egy ősi krokodil, egy Purussaurus fognyomai láthatóak – ezen hüllők hossza akár a kilenc métert is elérhette. „Gyanítjuk, hogy a gyilokmadár a 12 millió évvel ezelőtti krokodilok méretét tekintve belehalt volna sérüléseibe” – nyilatkozta Siobhán Cooke, a Johns Hopkins Egyetem paleontológusa.
Korábbi leletekből kiderült, hogy a gyilokmadaraknak hatalmas csőrük és megfelelő koponyaanatómiájuk volt ahhoz, hogy igazán hatékony ragadozók legyenek. A csoport tagjai a talajon mozogtak, végtagjaik a futáshoz alkalmazkodtak. Fajaik jóval az emberek megjelenése előtt kihaltak.
A most bemutatott csonttöredék alapján a feltételezett új faj akár harminc százalékkal is nagyobb lehetett eddig ismert rokonainál. Érdemes hozzátenni: a kis fosszília miatt egyelőre nem cáfolható egyértelműen, hogy nem egy korábban leírt állatról van szó.
A korszakban a lelőhely a buja trópusokon feküdt, az ilyen körülmények jellemzően nem kedveznek a megkövesedésnek. A régióban meglehetősen kevés gyilokmadár-maradvány ismert, amely megerősíti, hogy élőhelyük csúcsragadozói voltak, hiszen a húsevők általában a zsákmányállatoknál kisebb sűrűségben vannak jelen egy-egy ökoszisztémában.
