Freud 1856-ban született az Osztrák–Magyar Monarchia területén, Freiberg városában (ma Příbor, Csehország). Orvosnak tanult, de hamarosan az emberi elme és tudattalan mélységei felé fordult, és munkásságával forradalmasította a pszichológia és pszichiátria tudományát. Az ő nevéhez fűződik a tudattalan fogalmának bevezetése, amely szerint az emberi viselkedést gyakran rejtett vágyak, gyermekkori traumák és elfojtott érzések alakítják. A pszichoanalízis alapelve az volt, hogy a páciensek szabad asszociációk révén tárják fel ezeket az elfojtott tartalmakat, és így nyerjenek betekintést saját problémáikba. Emellett Freud kifejlesztette az álomfejtés módszerét, amelynek révén a tudatalatti működésére próbált fényt deríteni. Freud legismertebb elméletei közé tartozik a személyiség strukturális modellje (ego és szuperego), valamint a pszichoszexuális fejlődési szakaszok leírása. Bár munkásságát kezdetben erős ellenállás övezte, tanítványai és követői révén a pszichoanalízis világszerte ismerté vált. Freud a náci üldöztetések miatt 1938-ban Londonba emigrált, ahol egy évvel később, 1939-ben hunyt el. Ennek a korszakalkotó munkásságnak a megítélése különösen érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy talán egy kutya viselkedése is inspirálta.
A Freud és Jofi közötti kapcsolat különlegessége, hogy Freud gyakran engedte meg a kutyának, hogy jelen legyen terápiás ülésein. A páciens reakcióját a kutya jelenlétére, vagy éppen Jofi viselkedését – például mikor felállt, leült vagy éppen elbóbiskolt – Freud hasznos jelzésként értékelte a terápia előrehaladásáról. Jofi, aki láthatóan érzékenyen reagált a páciensek érzelmi állapotaira, a pszichoanalízis úttörőjének intuitív „társ-terapeutájává” vált.
Képzeljünk magunk elé egy egy bécsi szalont az 1930-as évek derekán: a füst gomolyog a levegőben, és a falakon polcok roskadoznak a vaskos pszichológiai szakirodalomtól. Középen pedig ott ül maga Sigmund Freud, hófehér szakállával és szigorú tekintetével, mellette pedig hűséges társa, Jofi, az éber és mindent látó csau-csau.
Freud most épp egy zaklatott betegét fogadja, aki az álmok titkait és gyermekkori traumáit szeretné feltárni, de valójában nem is igazán tudja, mire számítson. A beteg remegve ül le a kanapéra, majd összerezzen, amikor Freud – alig hallhatóan – azt mormolja: „Beszéljen a gyermekkoráról.” Közben Jofi érdeklődve emeli fel a fejét, mintha már előre tudná, hová vezetnek ezek a történetek. Ahogy a páciens lelkesen meséli élete szorongásait és fiatalkori félelmeit, Freud néha csak bólint, majd egy-egy bölcs megjegyzést elejt, mint például: „Ez egyértelműen az elfojtott ösztönkésztetések következménye.” Jofi eközben néha a fejét vakargatja, mintha épp azt latolgatná, vajon az ösztönös késztetései Freudnak vagy a páciensének szólnak-e.
A beteg egy pillanatra elhallgat, és a kutyára pillant, aki, úgy tűnik, tökéletesen érti őt. Freud kihasználja a szünetet, és mosolyogva mondja: „Jofi is osztja a véleményemet, és tudja, hogy a te életedben az apa-fiú konfliktus az, ami igazán meghatározó!” A páciens bólint, miközben kissé értetlenül nézi a kutyát, aki Freud minden szavát áhítattal figyeli.
Ahogy az óra végéhez közelednek, Freud komoly arccal kijelenti, hogy ma nagyon fontos lépést tettek meg. „Meglehetősen egyedi esettel állunk szemben,” mondja, majd egy apró jutalomfalattal kínálja meg Jofit. „Ő is érzi, hogy a terápia segít…” – teszi hozzá, mintha a kutya véleménye lenne a végső diagnózis. Az ajtó becsukódik, a páciens még egyszer visszanéz, Freud pedig elégedetten figyeli távozását, miközben Jofi elnyúlik a kanapén, jelezve, hogy most már ő is megérdemel egy kis pihenést. Freud számára világos: Jofi, a négylábú pszichoanalitikus, az igazi kulcs minden titokhoz!
Ez a kitalált történet Freud szemléletének egyik aspektusára világít rá: mélyen érdekelte, hogy az állatok hogyan figyelik az emberi mozdulatokat, jeleket, és Jofi megfigyelései még inkább elmélyítették ebben a hitben. A kutya iránti szeretete és tisztelete egy olyan oldalát mutatta meg Freudnak, amely az általa vizsgált lelki világ finomságait tükrözte.
Freud mély érzelmi kötődést érzett Jofi iránt, akit nem kizárólag kedvtelésből tartott, hanem gyógyító munkájának szerves részeként is. Freud úgy vélte, hogy a kutya természetes érzékenységgel rendelkezik az emberi érzelmek iránt – egy olyan intuícióval, amelyet hasznosnak tartott pácienseinek kezelésében.
Freud a következőket mondta: „A kutya érzelmi őszintesége, a társadalmi megfelelési kényszer hiánya olyan tulajdonságok, amelyekben többet látok, mint bármely emberi szövetségben.” Freud számára Jofi jelenléte nemcsak társaságot jelentett, hanem egy sajátos intuíciót hozott a terápiás folyamatba, amelyet Freud nagyra becsült. A gondolatait így folytatta:”Az okok, amiért ilyen különleges intenzitással lehet szeretni egy olyan állatot, mint Jofi, a minden ambivalenciától mentes szimpátia, az egyszerű élet érzése, amely mentes a nehezen elviselhető civilizációs konfliktusoktól, ez önmagában a teljes lét szépsége. És az organikus fejlődés sokfélesége ellenére az intim rokonság érzése, a vitathatatlan rokonság érzése.”
Az ember és kutya közötti szoros kapcsolat különleges és mélyen jelentőségteljes, különösen olyan esetekben, mint Freud és Jofi barátsága. Ez a kötelék több egyszerű szeretetnél; a kutyák sokszor a társas érzelmek finom rezdüléseire reagálnak, az emberi kiszolgáltatottság, félelmek és örömök tükreivé válnak. A kutyák érzelmi hűsége és őszintesége olyan szilárd alapot képez, amely Freud szerint is különösen jelentős lehet a gyógyulási folyamatban.
Ez a kapcsolat megmutatja, hogy egy állat jelenléte mennyire pozitívan befolyásolhatja az emberek lelki jólétét. Egy kutya – mindenféle társadalmi elvárás vagy ítélkezés nélkül – olyan támogatást nyújt, amelyet ritkán találunk meg az emberi kapcsolatokban. Freud munkássága továbbra is inspirációt nyújt a pszichológia, irodalom és filozófia terén, és öröksége meghatározó marad a lélektan tudományában.
