Kovács úrnak az utóbbi napokban feltűnt, hogy a felesége azzal tölti az estéket, amivel korábban sohasem. Egy hét elteltével a féltékenység elfelejtett hullámai kezdték verdesni a gyomorszáját, mert az emberben több mint harminc év után is gyanakvást ébreszthet minden hirtelen változás. Biztosan vele van a gond, morfondírozott Kovács úr, abból a tapasztalatából kiindulva, hogy bármilyen probléma adódott az életükben, a vége mindig az lett, hogy Kovács úr a hibás. Mivel ezt a szerepet már megszokta, az is gyanús lett volna, ha egyszer Kovácsné asszony vállalja magára a felelősséget – ez arra utalhatott volna, hogy talált magának egy jobb Kovácsot.
Kovácsné asszony új szokása az volt, hogy ceruzával a kezében, rajzfüzettel az ölében kuporodott be az öreg fotel sarkába, bár a fotel és Kovácsné terjedelmének egymáshoz viszonyított arányait figyelembe véve a kuporodik kifejezés enyhén szólva is eufemisztikusnak tetszett a szituáció pontos leírására. Ahogy Kovács úr az ajtóban állva elnézte a feleségét, azt vette észre, hogy Kovácsné asszonyon a kancsalság jelei mutatkoznak, ami talán csak abból adódott, hogy egyik szemével a sorozatot nézte, a másikkal a rajzfüzetet.
Kovács úr odasettenkedett mögéje, vállalva, hogy beszorul a fűtőtest és a fotel közé, hiszen az ő terjedelme is túlnőtt a hely adottságain. Hiába kérdezte, milyen új elfoglaltságot talált magának, Kovácsné asszony nem reagált, mert mindkét szeme foglalt volt. Mikor Kovács úr rábökött a pörkölt nyomait foltokban még őrző ujjbegyével a lapra, hogy „jé, az a mi szekrénysorunk, az meg a komód” (a tetején fényképekkel a gyerekkori Kovács úrról és Kovácsné asszonyról meg a kis Kovácsról), a felesége kiküldte a fürdőszobába kezet mosni, és ingerülten utána szólt, hogy „ez a feng shui!”
Kovács úr megállt egy pillanatra, azt hitte, hogy ez egy újfajta szitkozódás a pörköltös ujja miatt, majd a szappan és a körömkefe után sietett vissza, a felesége biztosan fölfedi előtte a jelentést. Kovácsné asszony számon is kérte rajta: hogyhogy nem tudja, mi az a feng shui?! – Ma már minden valamirevaló otthont a szél és a víz energiáinak figyelembevételével rendeznek be. Kovács úr szerint biztosan ezért kellett a nyílászárókat kicserélni, mert a régiek huzatosak voltak, és nem csöpög már a víz sem az új csaptelepekből. Kovácsné asszony elmagyarázta, hogy a mágneses mezőket, a klímát és a holdciklusokat kell összehangolni a lakás berendezésével, attól kiegyensúlyozottabb lesz az ember lelkivilága is.
Kovács úr megjegyezte, hogy klímára nincsen pénzük, pedig a nyarat sokkal könnyebben elviselték volna, de kiderült, hogy a lakótér elrendezésének művészete a légkondicionáló berendezést a harmóniába való mesterséges beavatkozásnak tartja, a klíma alatt a környezeti adottságokat és az éghajlatot, a légáramlásokat kell érteni. Kovács úr véleménye nem számít, hogy egy lakótelep minden irányból huzatos, a meleg is sokkal melegebb, mint másutt, nem beszélve a közös képviselőről, aki alapvetően befolyásolja a közérzetüket, főleg, amikor fölényes hangulatban van, ami egyenes arányban áll az illumináltsági szintjével.
A következő estére Kovácsné asszony elkészült a feng shui szellemében újragondolt lakberendezési tervvel. Számba véve több variációt, végül arra jutott, hogy a harmóniát a szekrénysor tetején lévő alumínium serlegek zavarják, melyeket Kovács úr nyert az úttörő sportbajnokságokon, meg a kerámia dísztárgyak, Kovács úr nagymamájának örökségéből, illetve a falra erősített merítőháló, ami Kovács úr tizenöt kilós horgásztrófeájának nélkülözhetetlen kelléke volt, továbbá Kovács úr szobakerékpárja.
Kovács úr mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a feng shui és a felesége összeesküdött ellene. Már előre félt a lomtalanítási akciótól, mikor Kovácsné asszony a fölösleges és zavaró berendezési és dísztárgyakkal együtt Kovács úrtól is búcsút fog venni.
A szerző irodalomtörténész
