1. A magyar teljes termékenységi ráta (TFR) már évtizedek óta a népesség egyszerű reprodukcióját (az „önfenntartást”) biztosító ≈2,1-es szint alatt van, ami számos társadalmi-gazdasági probléma oka már a jelenben és még inkább az lesz a jövőben, ezért feltétlenül indokolt olyan népesedéspolitika folytatása, amelynek eredményeként növekedhet a születésszám. A népesedéspolitikára a kormány a „családbarát” jelzőt használja, míg a demográfusok megnevezése születésösztönző, pronatalista. A kormány célja 2030-ról 2035-re halasztott célja ≈2,1-es termékenységi szint elérése. Ez meglehetősen reménytelennek látszik, de ha ez nem is sikerül, nagy eredmény volna az 1,8-1,9 elérése is.
2. A „születésösztönzés” kizárólag a gyermeket nevelő családok természetbeni segítésével (elsősorban, de távolról sem kizárólagosan a könnyen elérhető és hosszan nyitva tartó bölcsődékről és óvodákról van szó) és pénzügyi támogatásával valósulhat meg. A „támogatás” célja, hogy a korai anyaság időszakában – amikor gyermek gondozása miatt keresőtevékenység nem folytatható – ne legyen, vagy ne legyen túl magas az anyagi veszteség – ahhoz képest, hogy a nő nem válik anyává, így keresőtevékenysége folyamatos lehet, – később pedig az, hogy az azonos jövedelmű, de különböző számú (szám alatt a nullát is értve) gyermeket nevelő szülők életszínvonala között ne legyen (túl nagy) különbség. E különbség azért alakul ki, mert a szülők jövedelmüket nem csupán önmagukra, hanem gyermekükre is költik. A családi pótlék/családi kedvezmény a gyermekre fordított kiadásaik részleges átvállalásának tekinthető. Ha az állam kiterjedt természetbeni segítséget és kellően nagyvonalú pénzügyi támogatást ad, azzal – bár részlegesen, de kellően nagy arányban – átvállalja a gyermekkel kapcsolatos terheket, annak eredményeként remélhető, hogy több szülőpár dönt (újabb) gyermek vállalása mellett. Akik nem így döntenek, azok „csupán” jobb helyzetbe kerülnek.
3. Indokolásra szorul, hogy az állam a gyermekek kapcsán miért ad természetbeni segítséget és pénzügyi támogatást. Azért, mert álláspontja szerint a gyermek közjóság, felnevelése a „köz” érdekében végzett tevékenység is, ezért méltányos, ha annak költségét legalább részben a „köz”, az adófizetők összessége viselni. Ahogy az (alsó-, a közép- és a felsőfokú) oktatási rendszer fenntartásának költségeit is viselik.
4. A népesedéspolitika nem szociálpolitika, nem feladata nagyobb társadalmi egyenlőség elérése. Az a szociálpolitika feladata. Aki a népesedéspolitikáról szólva „perverz újraelosztást” mond, az csupán hozzá nem értését, dilettantizmusát árulja el. A rosszul tervezet szociálpolitikai rendszer jellemzője lehet a „perverz újraelosztás”, mivel – ahogy balliberális szerzők fogalmazzák – „annak is ad, akinek van”.
5. a. A 2024. évi költségvetési törvényjavaslat háttéranyagban mutatta be, hogy 2010-hez képest (az az évi költségvetést még a Bajnai-kormány fogadtatta el) 2024-ben az Orbán-kormány mennyivel többet költ „a magyar családok támogatására”, 2 400 milliárd forinttal többet. Azért, mert „a kormány továbbra is elkötelezett a gyermekvállalás ösztönzése, a gyermeket nevelő családok támogatása, valamint a családok életminőségének javítása mellett, így 2024-ban is segíti a gyermekvállalással összefüggő akadályok elhárítását, a saját otthon megteremtését, támogatja a gyermeknevelés és a munkavállalás közti egyensúly megteremtését.” A Bajnai-kormány 934,9 milliárd forintjával szemben az Orbán-kormány 3307,2 milliárd forintja áll. Ez több mint 3,5-szeres növekedés.
5. b. A népesedéspolitikai eszköztár a harmadik gyermekre van „kihegyezve”. Ám a kormány azon meggyőződése, hogy a harmadik gyermek megszületése a megoldás, téves. Pontosabban eljárt felette az idő, mert napjainkban már nem általános a kétgyermekes családmodell. Közelítünk ahhoz, hogy tíz nőből kettő gyermektelen marad, s nem csak kuriózumként lesznek egy- és kétgyermekes családok. Így viszont a 2,1-es TFR csak úgy érhető el, ha tíz nőből kettőnek 4-6 gyermeke születik, ha sok a háromgyermekes, egy 6-8 gyermekes is elég lehet. Ám a népesedéspolitikai eszköztár semmit, vagy alig valamit ad a valóban sokgyermekeseknek. Ezt olyanra kell cserélni, amely nem csak a harmadik gyermekig ad növekvő mértékben, hanem a további gyermek esetén is. A „szülessen meg a harmadik gyermek” elvét a „szülessen még egy gyerek” elvével kellene felváltani.
6. a. A népesedéspolitikai eszköztár fő eleme a 2010-ben (újra) bevezetett családi kedvezmény, amely lényegét tekintve az 1990 előtti családi pótlék visszaállítása. A különbség az, hogy a családi kedvezmény a két szülő együttes nettó keresetének a fele lehet, amibe a túl alacsony jövedelem és/vagy „túl sok” gyermek esetén bele lehet ütközni. Családi pótlék esetén nincs felső határ. Különbség még, hogy a családi pótlék keresztülfolyik az államháztartáson, míg a családi kedvezmény nem.
7. A népesedéspolitika fő szabálya, hogy elérendő az alkalmazott eszközök tartós, változatlan relatív súlyban történő megmaradásában való lakossági bizalom. Amit ma nyújt az állam, azt holnap is nyújtja, s az legalább annyit, de inkább többet ér holnap, mint ma. Ha a kormány tartotta volna magát ehhez, a 2011 óta létező családi kedvezmény-rendszer összeghatára minden évben legalább az infláció mértékével, reálbér-növekedés esetén annak ütemével nő. Ám annak nominális mértéke lényegében változatlan, ami a reálérték közel felére csökkenését jelenti. A beígért kétszeresére emeléssel ott lesz, ahol lenni kellene, talán kissé előrébb is, ám közben elveszett bizalom. Ideje volna újjáépíteni.
8. A négy vagy többgyermekes anyák szja-mentessége elhibázott konstrukció, mert ellenérdekeltséget teremt az ötödik stb. gyermek vállalásához. Az egyenesen tragikus volna, ha ezt a háromgyermekes anyákra is kiterjesztenék: egyszerre kerülne sokba és növelné az ellenérdekeltséget. E hiba oka, hogy a kormány a „szülessen meg a harmadik gyermek” elvére építette népesedéspolitikáját, ami – mint fentebb szó volt róla – téves, idejétmúlt elképzelés.
(9) A háromnál több gyermeket felnevelőknek a köz érdekében (is) tett fáradozásáért köszönetet nyugdíjas korukban kell – s alighanem csak akkor lehet – mondani. Hely hiányában itt nem részletezném, csupán megfontolásra ajánlom a karácsony napján 92. születésnapját ünneplő Demény Pál György demográfus, az MTA külső tagja, a legmagasabb állami kitüntetés, a Magyar Szent István-rend 2018. évi kitüntetettjének több évtizedes javaslatait. 2001-ben mind a „nagyipénz”, mind a választásokon a 18 év alatti gyermekeik képviseletében is szavazó szülők ötlete már napirendre került, majd lekerült. Utóbbi felértékelné a gyermeket nevelők politikai súlyát. Megjegyzem, hogy ez a javaslat a mostani amerikai elnökválasztási kampányban is felmerült republikánus oldalról.
10. Egy sikeres pronatalista népesedéspolitikának a gyermekvállalás előmozdítására számos szükséges feltételt kell teljesítenie, de ezeknek még az összessége sem elégséges feltétele a sikernek. (A születéskorlátozó lépesek eredményei viszont – lásd Bokros Lajos pénzügyminiszter 1990-es évek közepi családi pótlék „reformja”, amikor egy népesedéspolitikai eszközt szociálpolitikaivá alakított – gyorsan megmutatkoznak.) Ám sikernek tekinthetjük azt is, hogy a gyermeket nevelők életét könnyebbé tesszük.
11. Egy sikerrel kecsegtető népesedéspolitikai eszközrendszer kialakításához a társadalom fiatalabb évjáratainak mély és folyamatos szociológiai megismerése szükséges, hogy azonosítani lehessen a családalapítás és gyermekvállalás előtti akadályokat. Azok ismeretében szakpolitikákat kell alkotni, majd átültetni a politikai gyakorlatba. S mindez csak a szükséges feltétel. Ez nem működhet a bürokraták vagy politikusok ötleteléseként, pártfrakciók, kormánybizottságok vagy -kabinetek formájában. Ehhez szigorúan statisztikai adatokkal dolgozó, a társadalmi valóság szóban forgó szegletét megérteni kívánó kutató-háttérintézményre van szükség. Erre a Kopp Mária Intézet nem, a KSH Népességtudományi Kutatóintézete – hajdanvolt munkahelyem – már nem alkalmas.
12. A népesedéspolitika, amelynek céljaival nem lehet nem egyetérteni, zsákutcába került. Aki behajtott a zsákutcába, annak előbb ki kell tolatni, majd szereznie kell egy jó térképet, amely egyértelműen feltünteti a zsákutcákat. Aztán lehet újra indulni a cél felé.
Ez a tanulmány a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya által szervezett kerekasztal-beszélgetéseken elhangzottak alapján készült.
A szerző szociológus-közgazdász
