Hanu (Spencer Treat Clark később Paul Mescal) még gyermek korában besétált a sivatagból Numidia falai közé. Az ottaniak befogadták. A film kezdetén már felnőtt, és boldog házasságban él Arishattal (Yuval Yoner), csakhogy Acacius tábornokkal (Pedro Pascal) az élen megérkezik a római sereg, hogy meghódítsák az afrikai királyságot.
Numidia Róma szövetségese volt, később a rómaiak mégis leigázták. A huszonöt évvel ezelőtti Gladiátorban Numidia már római provincia, de hát ki tudja, mi zajlik a végeken, talán többször is meg kell hódítani egy ilyen világvégi országot. Jönnek tehát a rómaiak, és halomra ölik azok nagy részét, akik Hanut befogadták, megölik a feleségét is, aki harcosként maga is részt vesz a falak védelmében.
A fiatal férfi élve megússza az ostromot, de a rabszolgasorsot nem kerülheti el. Rómába viszik, és őt is, akárcsak Ridley Scott előző filmjében Maximust (Russell Crowe), eladják gladiátornak.
Objektum doboz
Hanut harcosként a harag hajtja, bosszút akar állni azokon, akik miatt meghalt a felesége, és azok, akik közt élt. Csakhogy szép lassan kiderül, hogy ennek a fiatal halálosztónak valójában a neve is más, az igazi küldetése is más, mint amivel Rómába érkezett, sőt az ellenségei sem azok, akiket azoknak hitt.
A harmadik század végén, Marcus Aurelius halála után 15 évvel – amikor a film játszódik – az egész ókori világban sokfelé ismerték a Gyöngy-mítoszt, amelyre Lucius ( Hanu) története hasonlít. Ott a fiatal herceget távol a hazájától fogságba vetik. Börtönében sínylődve elfelejti, hogy valójában ki ő, merre van az otthona. De lassan magára eszmél, megszökik a fogságból, és hazatérve megtudja, hogy fontos szerepe lesz birodalma megmentésében.
Ez a mítosz azonban nem csupán egy herceg vagy harcos története, hanem mindenkié. Az élet rögös útjain, a külvilág elvárásaira figyelve mindenki hajlamos elfelejteni a saját értékét, rangját, és azt, hogy mélyebb értelemben honnan származik, és miért jött erre a világra.
Így aztán már nem csak egy pazar történelmi tablót nézegetünk a pattogatott kukoricahalmok mögül, hanem elgondolkozunk azon, hogy talán mindenkinek meg kell vívnia a maga gladiátorharcait, ha jobb világot akar. És közben fel kell ébrednie, fel kell emelkednie a saját igazi szintjére, és megtalálnia az igazi szövetségeseit.
Hanut, a numidiai rabszolgából lett felszabadított gladiátor, Macrinus (Denzel Washington) vásárolja meg. Az előző filmben elődje, Proximo (Oliver Reed) szintén elvtelen, kétkulacsos, a piacról élő figura volt, aki pénzsóvársága mellett ingatag hatalmi helyzete miatt vált árulóvá.
Macrinust más fából faragták. Nincs mese, ő császár akar lenni. Szórakoztatóan vicces és jókedvű gonosz, ámde bármire képes, és veszélyesebb bárkinél. Veszedelmesebb és kiszámíthatatlanabb az ostoba és züllött ikercsászároknál (Joseph Quinn és Fred Heczinger) is, akik azt hiszik, amíg ők döntik el a Colosseum nézőterén üldögélve, hogy élet vagy halál, addig minden rendben van a római politikában.
Mindeközben éppen csak két erő szervezkedik ellenük: a Jó és a Rossz. Mind a kettő több ezres hadsereggel. Az egyik a köztársaság Rómáját akarja visszaállítani, a másik káoszt akar, hogy bármit megtehessen, és utána teljes pusztulást, hogy bosszút álljon Rómán a maga rabszolga sorsáért. Hanu Luciusnak is, aki most fogja megtudni származása igazi titkát, ebből a kettőből kell választania.
Nagyon tanulságos, ahogy Denzel Washington karaktere, Macrinus egyszercsak feltöri a diót, vagyis megnyitja a reménytelenül stagnáló politikai helyzetet, amiből ezek után bármi lehet. Kinyílik az út rossznak is, jónak is.
A színész többnyire kicsit karót nyelt, de kedves jófiúkat alakított eddig a filmjeiben. De volt már ő kicsit vicces gonosz is a Kiképzés című filmben, amelyért Oscar-díjat kapott. Ez a mostani némiképp alibabásan kedélyes figura még mókásabb és pusztítóbb, mint a rossz oldalra sodródott főrendőr alakja.
Washington karaktere csodálatos ellenpontja a Paul Mescal által kiválóan alakított katonának, aki eszményi harcos, erényes és következetes, de mégis húsvér ember, részlegesen még el is bukik, amikor megkérdőjelezhetetlennek hitt bosszúvágyától hajtva fausti alkut köt Acacius fejére.
A filmből nem hiányzik a jó és a rossz végső harca sem, amely ezúttal nem emeletes háztetők szélén zajlik, kétségbeesett kapaszkodásokkal és mélybezuhanásokkal, hanem szimbolikus jelentőségű csonkítással.
Ridley Scott a Gladiátor II-ben tovább építi azt az ókori Rómát, amelyet ő alkotott meg a kétezres évek legelején.
Egy kicsit steril Róma ez, hiányzik belőle Fellini és a Satyricon pogány, alvilágias és olykor emelkedett sokfélesége, de nagyon erős és látványos például a numidiai ostrom, a víz alatti képekkel, és azokkal, amelyek olyanok, mintha mi magunk is ostromlók vagy ostromlottak lennénk.
Paul Mescalról azt nyilatkozta Ridley Scott, hogy a színész nagyon szenvedélyes harcos
Fotó: Facebook/UIP-Dunafilm
Pazarlóan pompásak a Colosseumban játszódó gladiátorjátékok. Elégedettek lehetünk a színészekről készült közelikkel is.
Még azt is meg lehet bocsátani, hogy a rómaiak valójában soha nem töltötték fel a Colosseumot vízzel, hanem a tengeren játszották el a hajós csatákat, de az emberekre támadó gyilkos majmokra valószínűleg gyér lehet a nézői igény, és magyarázat sincs rájuk.
Viszont ahogy a gladiátorok köszöntik Hanut, a majomverő újoncot, az a fajta bajtársias és szellemes kedvesség a film egyik legjobb jelenete.
Gladiator II – 2024
Angol – amerikai akciófilm – 148 perc
Rendezte: Ridley Scott
8/10
