Bizonyára sokakat megdöbbenthet az az állítás, hogy Németország jelenlegi belpolitikai viszonyait a közel-keleti helyzethez hasonlítjuk. Itt most nem az egyre jobban elharapódzó késes támadásokra gondolunk, hanem a pragmatista politika hanyagolásáról, az indulatok elharapódzásáról, az észérvek figyelmen kívül hagyásáról beszélünk. Végül is minden olyasmiről, amely teljesen logikátlan és garantáltan kontraproduktív. Mindezek helyére a politikai megfontolások, az indulatok, a túlburjánzó negatív érzelmek kerülnek. Vagyis minden olyasmi, ami megoldhatatlanná teszi a közel-keleti válságot.
Németország a minap ebbe a szürreális állapotba került, amikor a balliberális parlamenti pártok honatyái közül 112-en úgy döntöttek, hogy támogatják azt a kezdeményezést, amelyek célja a keményen migránsellenes Alternatívát Németországnak (AfD) a betiltása. A 112 parlamenti képviselő – minimum ennyi aláírás szükséges egy törvényjavaslat benyújtáshoz – aláírása végül is összegyűlt, így a házelnök elfogadta a beadványt. Most a törvényhozás 733 képviselője szavaz majd az AfD sorsáról. A törvényjavaslat elfogadásához egyszerű többség kell.
Feltételezve, hogy a német képviselőknek több mint ötven százaléka egyetért majd az AfD betiltásával, akkor megkezdődhet a jogi procedúrája. Tehát a parlamenti döntés még nem jelenti azt, hogy az AfD-t a „föld alá” kényszerítik.
Már eleve az is problémát jelent, hogy a pillanatnyilag regnáló berlini koalíciós kormány – zöldek, szocdemek, szabaddemokraták – tagjai sem állnak ki teljes mellszélességgel a terv mellett. A zöldpárti képviselők egy csoportja úgy véli, alaposabban meg kell vizsgálni, hogy egyáltalán lehetséges-e az AfD betiltása. A Spiegel hetilap szerint a szövetségi kormánynak ehhez minden fontos adatot nyilvánossá kellene tennie.
„Először meg kell néznünk a bizonyítékokat, és meg kell győződnünk arról, hogy a betiltási indítvány életképes. Ez azonban időbe telik, s lehet, hogy a jelenlegi törvényhozási időszakban nem készülnek el a szükséges jelentések” – nyilatkozta az ellenzők táborába tartozó Renate Künast zöldpárti politikus.
Ha tehát, a balliberális pártokon belül is megfogalmazódnak az aggályok, akkor miért kellett egy ilyen törvényjavaslatot egyáltalán összehozni? Pláne úgy, hogy miután Olaf Schotz német kancellár még idén a parlamenttől bizalmi szavazást kér – amit lehetséges, hogy elveszít –, akkor pedig jövő év elején előrehozott választások lesznek. Így valóban nem lenne idő arra, hogy az AfD-t még a választások előtt egy jogi eljárás keretében betiltsák, vagyis minden bizonnyal indulhat az országos megmérettetésen.
A balliberális oldal egy része kicsavart logika alapján jutott arra a következtetésre, hogy mindennek ellenére elkezdi az AfD betiltásának eljárását. A cél minden bizonnyal az, hogy a procedúra keretében a nyilvánosság elé tárják mindazokat az érveket, amelyek arra hivatottak, hogy bizonyítsák: az AfD veszélyes a német alkotmányos rendre.
Elő lehet majd hozni azt az egy évvel ezelőtti privát összejövetelt is, amelyen állítólag arról eset szó, hogy hogyan lehetne a migránsok egy részét „kitessékelni” az országból, ha az AfD hatalomra kerül. A résztvevők, a balliberális interpretáció szerint, azt javasolták, hogy olyan helyzetet kell teremteni, amelyben az illegális migránsok Németországban kényelmetlenül érzik magukat. Magyarra lefordítva, ne kapjanak nyakló nélkül segélyeket, amiért nem csinálnak semmit. Ez volt az egyik ürügy arra, hogy az AfD-t szélsőséges pártnak bélyegezzék, illetve a német alkotmányos rendre veszélyesnek találják, és megfigyelés alá helyezzék.
Minderre azért van kormányzó pártoknak szüksége, mert idei európai parlamenti, valamint a három kelet-német tartományi választáson az AfD tarolt és megállíthatatlanul nő a népszerűsége.
A betiltási procedúra, közvetlenül az előrehozott választások előtt a hagyományos pártok számára jó lehetőséget kínál arra, hogy gyűlöletet ébresszenek az AfD ellen. Ezt kihasználva pedig sikeresen jöhetnének ki a megmérettetésből.
Előre látható azonban, hogy az AfD betiltási kísérlete kontraproduktív lesz. Sokan már most úgy látják, hogy a politikai haszonszerzés reményében elindult betiltási folyamat nem más, mint aminek látszik. A demokratikus parlamenti rendszer leépítésének első lépése, amikor a politikai szférából, gyakorlatilag adminisztratív módon, kiiktatják az egyik versenytársat.
A szerző főmunkatárs
