Presztízsből a vágóhídra

LMA
2024. november 21. csütörtök. 11:29

Oroszország területe – kimondani is szörnyű – 11,7 millió négyzetkilométer – s ebben nincs benne az a durván százezer négyzetkilométer, amit eddig elfoglalt. Az ukrán erők korábban dicsőített kurszki betörése fénykorában 1117 négyzetkilométert tett ki – mára pedig alig hatszázötvenet uralnak. A miheztartás végett érdemes leírni, hazánk fővárosa 525,2 négyzetkilométer – azaz a Kijev orosz területeken birtokolt szegmense akkora, mintha Budapesthez még hozzácsapnánk négy további „Kőbányát”.

Minden történelmi párhuzam sántít csöppet, de a fentieket nézve egyszerűen megkerülhetetlen az 1944-45-ös ostromot fölidézni. Akkor is sok tízezer ember halt és nyomorodott meg fölöslegesen – s az örökre elveszett haditechnika és rommá lett otthonok (m)értékét még be sem vettük a képletbe.

A valóban függetlennek mondható katonai szakportálok szerint a kurszki kaland eddig legkevesebb húsz-huszonkétezer fős véres veszteséget jelentett az ukrán hadseregnek – mármint ennyien eshettek el, amihez a foglyok, a sebesültek és a(z esetlegesen örökre) nyomorékká váltak elszomorító mennyiségét is hozzá kell adni. S ami különösen fájóvá és értelmetlenné teszi az egészet, az az, hogy a kurszki területekért elhulló emberek ezrei közben égetően hiányoznak a déli frontszakaszról, ahol az oroszok ugyan lassan, de elképesztő erővel haladnak előre.

Fogságba esett ukrán katona és járműve

Fotó: Anadolu via AFP/Russian Defence Ministry

Szintén borzasztó látni, hogy a Nyugatról – csak a mesékben létezően ingyenes – segélyként leszállított drága haditechnika miként kopik el Moszkva csapásai nyomán. Mivel e téren is épp olyan számháború zajlik, mint a halottaknál, igen nehéz pontos képet kapni, de ahogy a csöppet kifordított magyar mondás is tartja, ha csak a fele igaz, az is rettenetes. Százszám égnek ki, válnak ócskavassá az ukrán oldalon eleve szűkösen rendelkezésre álló páncélozott járművek, a kézi- és nehéz fegyverek, a felszerelési tárgyak – és persze a lőszer, amiből soha nincs elég semmilyen háborúban.

Utóbbi témakörnél érdemes egy szóra megállni, s a vadvirágos „agymenések” kontra rideg való’ közötti eltéréseken elmélázni. Az EU tavaly azt ígérte, hárommillió tüzérségi lőszert fog átadni Ukrajnának. A hír kapcsán persze butaság lenne elsikkadni pár tény fölött. Például, hogy egyetlen darab, Nyugaton előállított, a szlengben csak „malacnak” mondott eszköz nagyjából-egészében tízszer annyiba kerül, mint keleti társa. De az is elgondolkodtató, hogy a remélt kapacitást még békeidőben sem lenne egyszerű megugrani, nemhogy mostanság, amikor a legalapvetőbb fémekből is hiány van. Továbbá a NATO tagjai szinte a teljes – javarészt lejárt szavatosságú – készletüket átengedték Kijevnek, tehát létszükségletté vált számukra a kongóvá vált raktárak újra föltöltése.

A kijózanító pofon pedig még csak most jön: a mérvadó szakportálok számítása alapján a valóságban a hárommilliónak durván a negyedét, de legjobb esetben is csak a harmadát sikerül tető alá hozni az év végéig. És ha ez nem lenne elég, „kissé” Délebbre zajlik még egy súlyos, a Nyugat által lényegesen fontosabbnak ítélt, dettó csúcsra járatott konfliktus, amely szintén ezer tonnákban eszi a lőszert és a hadianyagot – no meg az embert…

Visszakanyarodva a kurszki kalandra ma már egyre inkább úgy tűnik, a történet puszta „presztízskérdéssé” vált Kijev számára. Olyan sztorivá, melyet belpolitikája révén sem elengedni, katonai módszerrel pedig sem lenyelni nem képes. Így viszont valójában teljesen értelmetlenül éget el ott embert, technikát, lőszert – de legfőképpen időt, amely folyamatosan fogy számára.