A kutatók most először elemezték ezeknek a hátborzongató sípoknak a modernkori hallgatók agyára gyakorolt hatását, és megállapították, hogy a hang a hallókérget magas riadókészültségbe helyezi.
Az azték koponyasípok számos példányát találták meg a Kr. u. 1250 és 1521 között keltezett sírokban. Ezeket az agyagból készült kis hangszereket jellemzően emberi koponya formájára alakították ki, és úgy tervezték, hogy lehetővé tegyék számos légáramlat összeütközését, ami „éles, szúrós és sikolyszerű hangminőséget ” eredményez.
Néha „halálsípoknak” is nevezik, az ősi sikoltókat a feltételezések szerint a hadviselésben használták, hogy megrémítsék az ellenfeleket a csatatéren. Az a tény, hogy rendszeresen áldozati áldozatok csontvázai mellett találták meg őket, azt a feltételezést táplálta, hogy a sípoknak inkább szertartási funkciójuk lehetett.
Egyes szakértők például úgy vélik, hogy a halálsípok célja az volt, hogy utánozzák a Mictlan, az azték alvilág pengeéles szeleit, ahová az áldozati áldozatok a hiedelmek szerint leereszkednek. Mások úgy vélik, hogy a hang Ehecatl, a szél azték istenét hivatott jelképezni, aki a halottak csontjaiból teremtette az emberiséget.
Hogy mélyebb betekintést nyerjenek abba, hogyan használhatták a sípokat, a tanulmány szerzői pszichoakusztikai kísérletsorozatot végeztek mai európai önkéntesekkel. A résztvevők neurális és pszichológiai reakcióit rögzítve a halálsikoly hallatán a kutatók megállapították, hogy az agy nehezen tudja besorolni a hangot, amelyet „természetes-mesterséges eredetű hibridként” érzékeltek.
„A koponyasíp hangjai azáltal vonzzák a mentális figyelmet, hogy affektív módon utánoznak más, a természet és a technológia által keltett averzív és ijesztő hangokat – írják a szerzők. – Azt találtuk továbbá, hogy a koponyasíp hangok az emberi hallgatóság neurális hallórendszerében az affektív jelentőség specifikus dekódolását kapták, amelyet magasabb rendű auditív kogníció és szimbolikus értékelések kísérnek a fronto-insular-parietális agyi rendszerekben.”
Más szóval, a halálsíp félelmetes kétértelműsége nyilvánvalóan beindítja a képzeletet, miközben az agy azon fáradozik, hogy pontosan meghatározza a hang szimbolikus jelentését. A kutatók ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a sípok „rituális kontextusban való használata nagyon valószínűnek tűnik, különösen az áldozati rítusokban és a halottakkal kapcsolatos szertartásokban”.
Feltételezik például, hogy „a koponyasípokat az emberáldozat vagy a szertartás közönségének megijesztésére használhatták”.
