2024. november 23. szombat. 9:7
Ma már tényként fogadjuk el, hogy 1848. március 15-én Petőfi Sándor nem szavalta el a Nemzeti dalt a Múzeum lépcsőjének párkányán, de a legendák természetrajzát ismerve, ez már Petőfi szavalatával vésődik be sokak elméjébe. De hogyan válhatott legendává egy meg nem történt esemény? – tehetjük fel a kérdést. Most előkerült egy dokumentum, amely választ adhat a kérdésünkre.
Idézzük fel az akkori eseményeket Mikszáth Kálmán (Jókai Mór élete és kora) továbbá Illyés Gyula (Petőfi) segítségével. Reggel kilenc óra után a Pilvax kávéházban „Jókai felállt és felolvasta pár bevezető szóval, hogy »mit kíván a magyar nemzet?« – írta Mikszáth. – (…) Utána Petőfi olvasta el a »Nemzeti dal«-t.” Az egyre szaporodó tömeg az orvos egyetemistákhoz vonult, az udvarukon Petőfi újfent elszavalta a Talpra magyart. Egressy Gábor, mint szemtanú, így írta le a jelenetet: „Jókai szavai rémítő lelkesedést idéztek elő a népben. Ekkor Petőfi felemelkedik, mint egy túlvilági alak, mint megtestesült népszenvedés, mint ítélet halálangyala. Elüvölti a nemzeti dalát. E hangok leírhatatlanok. Most is látom és hallom azokat. És örökké fogom látni és hallani, mert a kép és a hang elválaszthatatlanok.”
Az orvos egyetemistáktól a mérnökökhöz, tőlük a szemináriumba, a jogászokhoz vonult a sereg. Később kinyomtatták a tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. „Délután a múzeum előtt gyülekezett a sokaság. A künn összegyűlt nép a Talpra magyart kívánta. Már ötödször a Talpra magyart. Nem bírt vele betelni.”
Mikszáth nem ír a lépcső párkányáról, de Illyés igen: „Ez a tömeg gyűlt délután a Múzeum elé a népgyűlésre. Ellentétben a legendával itt – véletlenül éppen itt – nem hangzott el a Nemzeti dal. Itt már a kinyomtatott példányokat osztogatták, országos szétröpítésre.”
A legenda vallási tárgyú kisepikai műfaj. Általában egy vallási szempontból fontos személy, szent, mártír, pap stb. életéről szól. De: a legenda szót átvitt értelemben is használjuk. Újabb időkben a populáris hatást kiváltó, félig igaz történeteket is jelenti. Jelentős eseményeket, valakinek kimagasló tetteit kiszínezve vagy túlozva adja közre.
A Központi Antikvárium december 5-én árverésre bocsátja – sok érdekesség mellett – a Nemzeti dal megzenésített változatát, háromszázezer forintos kikiáltási árral. A címlapon ez áll: „Nemzeti dal Petőfitől. Zenére s’ énekre szerzé Kálózdi János. Kiadta Vahot Imre, Pest 1848.” Egykori források szerint már 1848. április 22-én elhagyta a nyomdát a dokumentum. A címlapon kőnyomatos ábrázolás is látható: Petőfi a Múzeum lépcsőjének párkányán szaval, mögötte és előtte az udvaron tömeg. Ezen ikonográfiailag rendkívül fontos címlap alapján terjedt el a köztudatban a máig élő legenda, amely szerint a költő a Múzeumkert lépcsőjén mondta el a verset! Ezt azonban semmilyen tény nem támasztja alá. Petőfi naplója sem említi. A kép készítője ismeretlen. Valószínű, hogy a Pesti Divatlap 1848. május 13-i, 22. sz. mellékleteként jelent meg a kotta, illetve tévesen a fametszet. A 2-3.oldalon zongorára és férfikarra írt kőnyomatos kotta, a 4. oldalon a Nemzeti dal szövege olvasható.
Kálózdi János (Jancsi) zeneművész, karmester, zeneszerző és zenetanár volt. Rajta kívül a következő évtizedekben számos szerzeményt ihletett meg a Nemzeti dal. Megkerülhetetlen Kodály Zoltán férfikarra írt kórusműve, amelyet a szerző 1956 tavaszán fejezett be. Nyilvános előadáson először 1956 szeptemberében hallhatta a közönség: 4-én a Károlyi-kertben, 6-án pedig – Kodály javaslatára – a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, hatalmas sikerrel.
Ez az előadás visszacsempészett valamit a legendák világából.
A szerző újságíró
