Történetesen rendelkezünk az Apollo-misszió által gyűjtött holdi szeizmikus adatokkal, de ezek felbontása túl alacsony ahhoz, hogy pontosan meghatározzuk a belső mag állapotát. Tudjuk, hogy van egy folyékony külső mag, de hogy ez mit foglal magában, továbbra is vita tárgyát képezi. A szilárd belső mag és a teljesen folyékony mag modelljei egyformán jól működnek az Apollo-adatokkal.
Hogy ezt egyszer s mindenkorra kiderítsék, Briaud és kollégái űrmissziókból és holdi lézeres mérési kísérletekből származó adatokat gyűjtöttek össze, hogy összeállítsák a különböző holdi jellemzők profilját. Ezek közé tartozik a Földdel való gravitációs kölcsönhatás okozta deformációjának mértéke, a Földtől való távolságának változása és a sűrűsége.
Ezután különböző magtípusokkal modellezést végeztek, hogy kiderítsék, melyik felel meg leginkább a megfigyelési adatoknak.
Számos érdekes megállapítást tettek. Először is, azok a modellek, amelyek a legjobban hasonlítottak a Holdról tudott ismereteinkhez, aktív felborulást írnak le mélyen a holdköpeny belsejében.
Ez azt jelenti, hogy a Hold belsejében a sűrűbb anyag a középpont felé esik, a kevésbé sűrű anyag pedig felfelé emelkedik. Ezt az aktivitást már régóta javasolják a Hold vulkanikus régióiban található bizonyos elemek jelenlétének magyarázataként. A kutatócsoport kutatása egy újabb ponttal bővíti a „mellette” bizonyítékok sorát.
És megállapították, hogy a holdi mag nagyon hasonló a Földéhez – egy külső folyékony réteggel és egy szilárd belső maggal. Modellezésük szerint a külső mag sugara körülbelül 362 kilométer, a belső magé pedig körülbelül 258 kilométer. Ez a Hold teljes sugarának körülbelül 15 százaléka.
A belső mag sűrűsége – állapította meg a kutatócsoport – szintén körülbelül 7822 kilogramm köbméterenként. Ez nagyon közel van a vas sűrűségéhez.
Érdekes módon 2011-ben a NASA Marshall bolygókutatója, Renee Weber vezette csapat hasonló eredményre jutott, amikor az Apollo-adatokon az akkor legkorszerűbb szeizmológiai technikákat alkalmazva a Hold magjának vizsgálatára használták. Bizonyítékot találtak egy szilárd belső magra, amelynek sugara körülbelül 240 kilométer, sűrűsége pedig körülbelül 8000 kilogramm köbméterenként.
Briaud és csapata szerint eredményeik megerősítik ezeket a korábbi megállapításokat, és elég erős érvet jelentenek a Földhöz hasonló holdi mag mellett. Ez pedig érdekes következményekkel jár a Hold fejlődésére nézve.
Tudjuk, hogy nem sokkal keletkezése után a Holdnak erős mágneses mezeje volt, amely körülbelül 3,2 milliárd évvel ezelőtt kezdett csökkenni. Egy ilyen mágneses mezőt a magban zajló mozgás és konvekció hoz létre, így az, hogy miből áll a holdi mag, mélyen összefügg azzal, hogy hogyan és miért tűnt el a mágneses mező.
Mivel az emberiség reméli, hogy viszonylag rövid időn belül visszatérhet a Holdra, talán már nem kell sokáig várnunk ezeknek az eredményeknek a szeizmikus igazolására.