Stella tinédzser lánya, Anna a felismerhetetlenségig agyonsminkelt arccal, kékre festett hajjal jár-kel a világban, és annyira haragszik az anyjára, hogy minden pillanatban majd felrobban. Manne, a kisfia gluténérzékeny, de valami más baja is van, mert folyton egy fura maszkot hord, és nem szereti, ha megpróbálják levenni róla.
De a legszörnyűbb személy a férj, Gustav (Pal Sverre Valheim Hagen), aki a munkahelyén párterapeuta. Kihűlt kapcsolatokba próbál életet lehelni, miközben a sajátja már jéggé dermedt.
Otthon Gustav biodíszlet. Meg sem szólal, meg sem mozdul, akkor sem, amikor a lánya csaknem nekimegy az anyjának, és a kisfia is tiszteletlenül viselkedik.
Gustav akkor is csak sértődötten mereszti a szemét, mint a kitömött szarvas. És miután után a gyerekek fellázadtak az anyjuk ellen, Gustav még benyögi, hogy válni akar. Ebből tudjuk, hogy a cica mégsem vitte el a nyelvét.
Később persze kiderül, hogy nagyon is beszédes, például, ha a szeretőjénél szidja a feleségét, aki, tényleg nem értjük miért, nem akar elválni ettől a felnőni képtelen semmirekellőtől. Legalábbis nem rögtön. Előbb Gustavnak el kell kísérnie a családdal a lányukat, Annát egy világvégi rúdtáncversenyre, és az úton úgy kell viselkednie, mintha normális család lennének.
Gustav el sem tudja képzelni, Stella miért akarhatja ezt. A néző sem, csak csodálja azt az emberfeletti erőt, amivel Stella próbálja összemozaikozni a családját.
A rúdtáncversenyhez vezető út hosszú és göröngyös. Az első állomáson már rögtön ott várja őket a nagymama, Gustav anyukája, akinek láttán a férfi nagyon szeretne kifutni a világból.
De mégis nála muszáj megszállnia a családnak. Amikor Gustav azt mondja, inkább szállodába kellett volna menniük, még nem tudjuk, de hamarosan igazat adunk neki.
Szép lassan kibontakozik a nem is annyira fekete-fehér összkép. Nem igaz, hogy Stella körül mindenki borzalmas, és rövid pórázon muszáj őket tartani, legalábbis nem borzalmasabbak, mint bárki más, akiket nem kontrollálnak, és nem állítanak le folyton. Esendő emberek, gyerekek, akiket talán inkább hagyni kellene, akár még hibázni is, hogy megtanulják a felelősséget.
Hát jó, Stella az egyik szállodában Gustav biztatására bedob néhány felest a gallér mögé, a gyeplőt meg a lovak közé. Ki tudja, mit várunk ettől, de ha azt, hogy Gustav nem a szeretőjével sms-ezget, amikor a gyerekeire meg a versenycuccra kellene vigyázni, akkor nagyon el vagyunk tévedve.
De mivel Stella időközben kiütötte magát, bármi történik, Gustavé a felelősség. Meg is történik a bármi, a néző haja égnek áll, de közben katarzist él át, mert ez a kulcs a dolgok javulásához: nevezetesen, hogy Gustavot hagyni kell hibázni. Biztosan nem hagyták gyerekkorában. Túlféltették. Mindent megcsináltak helyette. Nem volt miért felelősséget vállalnia, hiszen nem is csinálhatott semmit.
Ebben a filmben nem csak minden egyes szereplő iszonyú egymagában, hanem az is borzasztó, hogy valamilyen értelemben mindenkinek igaza van. Annának, hogy mindenképp el akar menni a versenyre. Az anyjának, hogy ilyen szörnyű helyekre, mint amilyen panziókban laktak, nem engedi el egyedül a lányát.
Az apjának, hogy ha nincs párbeszéd, csak nyomorítás, akkor válni kell.
Van egy nem annyira sikerült rész a filmben, amivel talán azt akarta előrejelezni a főszereplő- forgatókönyvíró-rendező, hogy Annának már boldogabban alakulhat a párkapcsolata, mint a szüleinek, de valahogy nem passzol a sok szempontból nem szokványos, fanyar humorú és helyenként komor családi filmbe, amelyben őszintén beszélnek arról, amiről sok ember még saját magával sem beszél.
Stella titkát is jobban fel kellett volna építeni, mielőtt kiderül. De a film így is nagy hatású, és olyan tabukat bont le, amik miatt manapság sok ember nem látja a kiutat a családi pokolból.
A két főszereplő színészi játéka is megérdemli a figyelmet. Mindketten nagy utat tesznek meg a filmben lelki síkon. Kiégett, agyonhajszolt, kontrollmániás zombiból Stella karaktere hús-vér nővé válik, Gustav pedig semmirekellő ripőkből, akit csoda, hogy elvinne egy másik nő, igazi férj és apa lesz.
Hogy a valóságban vannak-e lelki utak, amelyeken ilyen nagy csodák történhetnek, ki tudja, de az biztos, hogy nem azért élünk, hogy mindig mindent megússzunk, és ne történjen velünk soha semmi.
Enged el mindent! –Slap taget – 2024
Svéd családi dráma – 110perc
Rendezte :Josephine Bornebush
7/10
