Együnksok gyümölcsöt és zöldséget, mozogjunk rendszeresen, és ne dohányozzunk – valószínűleg ez a három leggyakoribb egészségügyi üzenet, amit mindannyian hallunk. Az a tény, hogy a dohányzás a tüdőrák – és számos más betegség – egyik fő kockázati tényezője, ma már annyira elfogadott, hogy nehéz elképzelni azt az időszakot, amikor az orvosok valóban ajánlották a dohányzást a betegeiknek. De hogyan fordult a kocka?
Luther L. Terry akkori amerikai sebész főorvos 1964-ben egy korszakalkotó jelentést adott ki, amelyben megállapította, hogy a cigarettázás tüdő- és gégerákot okoz. Terry még ennél is tovább ment és megállapította, hogy egyre több bizonyíték van a dohányzás és más betegségek, köztük a tüdőtágulás, a szívbetegségek és más ráktípusok közötti összefüggésre.
Akkoriban az amerikai férfiak több mint fele és az amerikai nők több mint egyharmada aktív dohányos volt. A legtöbben nem emlékszünk vagy nem tudjuk elképzelni azt az időt, amikor egy forgalmas irodában vagy egy repülőgépen való rágyújtás teljesen normálisnak számított. De már évszázadokkal korábban is felmerült egyesekben, hogy a dohányzás láthatatlan károkat okozhat az egészségünknek.
A dohányzás veszélyeire vonatkozó korai bizonyítékok
Az egyik legkorábbi publikáció, amely kapcsolatot teremtett a dohány és az egészségi állapot között, 1602-ben jelent meg. A Cancer Council New South Wales szerint az írás névtelen angol szerzője felvetette, hogy a dohányfüstnek hasonló hatásai lehetnek, mint a koromnak, amelynek a kéményseprők ki voltak téve, és amely jól dokumentált foglalkozási megbetegedéseket okozott.
Az elkövetkező évszázadok során még néhányan próbálták felhívni az emberek figyelmét a pipák, a szivarok és végül a cigaretta lehetséges veszélyeire, de a szélesebb közönség körében csak kevesen nyerték el a figyelmet. Csak a 20.században kezdtek jelentősen megnőni a tüdőrákos esetek, és a dohányra mutató orvosi jelentések számát egyre nehezebb volt figyelmen kívül hagyni – de ez nem a próbálkozás hiánya miatt történt.
A 20. század elején és közepén az újságszerkesztők, mivel féltek a Big Tobacco haragját kivívni és emellett rengeteg hirdetési bevételtől is elesni, kissé idegenkedtek a dohányzásellenes cikkek megjelentetésétől. Az orvosi közösségen belül is tomboltak a viták, sokan nehezen fogadták el az egyre több bizonyítékot, és nehezen értették meg, hogy miért nem mindenkinél, aki erősen dohányzott, jelentkeznek egészségügyi problémák.
Így még akkor is, amikor az 1940-es és 50-es években egyre több jelentés jelent meg, az Egyesült Államokban a dohányzás elleni erőfeszítéseket nagyrészt egészségügyi nonprofit szervezetek vezették, nem pedig a jogalkotók, és a közvéleményben sokan továbbra sem voltak tájékozottak a veszélyekről.
Egy orvos és sportolók felhasználása a cigaretta reklámozására, mint ebben az 1939-es példában, ma már teljesen bizarrnak tűnne.
Tekerjünk vissza egy kicsit az 1920-as és 30-as évekbe, és a tüdőrákos esetek eme növekedésére, amelyet az emberek kezdtek megfigyelni. Csak az epidemiológia fellendülőben lévő területének köszönhető, hogy egyáltalán észrevették ezt a tendenciát – a tüdőrákkal kapcsolatos kutatások pedig segítettek megszilárdítani néhány olyan epidemiológiai technikát, amelyeket ma is használnak.
1939-ben Franz Hermann Müller német kutató fontos eset-kontrollvizsgálatot végzett. Ezek a vizsgálatok, amelyek ma az egészségügyi kutatások egyik fő támasza, két csoportot hasonlítanak össze: az eseteket, akik mindannyian egy adott betegségben vagy állapotban szenvednek, és a kontrollcsoportokat, akik a lehető legjobban hasonlítanak az esetekhez, de – ami döntő fontosságú – nem szenvednek a betegségben.
Bár a kutatás nem tökéletes, a tanulmány kétségtelenül jelentős, és arra a következtetésre jutott, hogy a dohányosoknál nagyobb valószínűséggel alakul ki tüdőrák, mint a nemdohányzóknál. A későbbi hasonló kutatások ugyanezt állapították meg, de az ilyen jellegű vizsgálatokkal kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy nem tudnak ok-okozati összefüggést kimutatni – nem volt okunk feltételezni, hogy a dohányosok nem egyszerű véletlen egybeesés vagy más ismeretlen tényező miatt kaptak gyakrabban tüdőrákot.
Az 1950-es évekbe lépve azonban egyre több adat erősítette azt az elképzelést, hogy a dohányzás rossz hatással van az egészségre. Döntő fontosságú volt, hogy kohorszvizsgálatok is indultak. Ezek a tanulmányok emberek egy csoportját követik egy bizonyos időn keresztül, nyomon követik szokásaikat és egészségügyi eredményeiket, hogy tendenciákat keressenek. Egyre több bizonyíték volt arra, hogy a dohányosok egészségi állapota rosszabb, mint a nem dohányzó társaiké.
Állatkísérletek
Amint azt dr. Robert Proctor tudománytörténész egy 2011-ben megjelent tanulmányában részletesen bemutatta, az állatkísérletek adatai szintén kulcsszerepet játszottak a dohányzás és a rák közötti összefüggés bizonyítékainak összegyűjtésében. Ángel H. Roffo, az argentin rákkutató úttörője kimutatta, hogy a dohányfüst rákkeltő hatású, amikor nyulak bőrére juttatták. Hasonló kísérleteket később egerekkel is megismételtek, és a média széles körben foglalkozott velük, a közvélemény reakciója pedig egyre nagyobb erőfeszítésekre sarkallta a dohányipari vállalatokat, hogy megváltoztassák a narratívát.
És őszintén szólva, ez működött is, legalábbis egy ideig. Az egérkísérlet az 1950-es években készült, és a dohányzás csak a 70-es évek közepén érte el a csúcspontját az Egyesült Államokban.
Más kutatások
Az emberi és állatkísérletes bizonyítékokon kívül más, elmarasztaló tudományos adatok is kezdtek gyűlni.
Ahogy Proctor elmagyarázza, a tüdősejtek laboratóriumi megfigyelései kimutatták, hogy a cigarettafüst hogyan károsíthatja a csillószőröket, a légutakat szegélyező apró, szőrszerű struktúrákat, amelyek a nyálkát és a megrekedt részecskéket mozgatják.
És ami talán az egyik utolsó szög a koporsóban, emlékszik még a kéményseprőkre? Nos, az 1930-as években az emberek rájöttek, hogy a kátrányban lévő policiklikus aromás szénhidrogének nevű vegyi anyagok egy csoportja jelentik a problémák fő forrását. Nem sokkal később mások, köztük Roffo is, észrevették, hogy ugyanezek a vegyi anyagok a dohányfüstben is jelen vannak, és ezzel egy valószínűsíthető mechanizmust kaptunk, amellyel a dohányzás rákot okozhat.
Hol tartunk most?
Az 1960-as évekre a dolgok elérték a fordulópontot. Egészségügyi szövetségek az Egyesült Államokban Kennedy elnöknél lobbiztak, hogy elnöki bizottságot hozzon létre a dohányprobléma kivizsgálására, ami végül az 1964-es főorvosi jelentéshez vezetett, ahol elkezdtük ezt a sípoló körutat a dohányzás tudományának történetén keresztül.
Manapság már inkább hozzászoktunk ahhoz, hogy a cigarettásdobozokon erősen megfogalmazott figyelmeztető címkéket látunk.
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a dohányzás évente több mint nyolcmillió ember halálát okozza világszerte, közvetlenül és a passzív dohányzás révén egyaránt. Napjainkban a dohányzás globális trendjei vegyes képet mutatnak, egyes helyeken a dohány betiltására tesznek lépéseket, míg máshol elvetik a hasonló terveket. Az azonban, hogy a dohányzás növeli a rák kockázatát, már nem vitatható, és továbbra is olyan kampányok alapját képezi, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet a veszélyre, és arra ösztönözzék az embereket, hogy végleg leszokjanak a dohányzásról.
