Ha valamit tudunk a tibeti domborzatról, akkor azt, hogy rengeteg hegyet és fennsíkot tartalmaz. Bár ez nem tűnik problémának a repülőgépek számára – amelyek egyszerűen magasabbra tudnak repülni, mint a hegyek –, mégis ezek az okai annak, hogy a repülőgépek általában kerülik a térség fölötti repülést.
A Tibet feletti repülés egyik problémája, hogy a hegyvonulatok sok turbulenciát eredményeznek.
„A turbulencia a legegyszerűbb értelemben a levegőben fellépő zavar, és nem különbözik a hullámok és a tengeri áramlatok mozgásától. Ha nincs akadály a beérkező hullám útjában, akkor az szépen »áramlik«, de ha például egy tengerfalba ütközik, akkor szétesik, és láthatóvá válik a hullám zavaró hatása” – magyarázta Darren Ansell, a Central Lancashire-i Egyetem űr- és űrmérnöki vezetője a The Conversation című lapnak írt cikkében.
„Ahogy a levegő átáramlik az ember alkotta építmények és a természetes terep, például a hegyek felett, a légáramlás megszakad, és a fölötte és körülötte lévő levegő turbulenssé válik. Ha tehát egy hegyvonulat vagy nagyon dombos terep közelében lévő repülőtérről szállunk fel vagy le, nagyobb valószínűséggel tapasztalunk ilyen turbulenciát a felszállás alatt és röviddel utána.”
Bár Tibet felett át lehet repülni, a hegyvonulatok miatt rázós lehet az utazás. Egy másik probléma a biztonság. A repülőgépek jóval magasabban repülnek, mint a régióban átlagos ötezer méteres magasságban. De ha a kabinban nyomáscsökkenés következne be (ami ritka esemény), a pilótáknak le kell ereszkedniük körülbelül háromezer méterre, ahol a levegő belélegezhető, mielőtt egy közeli repülőtéren landolnának. Ez akkor jelent némi problémát, ha az ilyen magasságra való ereszkedés egyszerűen egy hegyláncba csapódna.
Ezen okok miatt, valamint azért, mert nincsenek olyan területek, ahol kényszerleszállást lehetne végrehajtani, azok a repülőgépek, amelyek nem a terület repülőterein szállnak le, általában elkerülik a Tibet feletti repülést.
