A strand nagy nyárfáinak árnyékából minden látogatónak jut, a víz nem mélyül durván, a parttól húsz méterre alig ér derékig, de aztán csak az haladhat tovább az addig homokos, de kint már kristálytiszta vízben, aki jól tud úszni. Ötven méteres távolságban, nagy piros-fehér vasbólyákba kapaszkodhatunk, azon túl a strandfelügyelők csak felnőtt kíséretével engedik tovább a gyerekeket. Érdemes vízibiciklit vagy csónakot bérelni, és azzal kimenni a nyílt vízre. Ha már a fürdőzők zaját sem halljuk, megállhatunk, körülnézhetünk a csendben. Nem kell különösebben magyarázni, hogy a térképen miért jelölik ezt a helyet Szigligeti-öböl néven, mert jól látjuk Szigligetet, a várat, a várhegy oldalába és a szomszédos hegyekbe kapaszkodó házacskákat. Egy másik irányba tekintve látjuk a nádas fölött a felhőkbe szúrni az edericsi templom jellegzetes tornyát. Ha eddig kiforogtuk magunkat, és a Balaton túlsó partját vizsgáljuk, igen közelinek tűnik Fonyód kettős csúcsú hegye, pedig jókora, tíz kilométeres távolságra van.
Az élet azonban nem csak strandolásból áll, a környék sok-sok kiránduló célpontot kínál. Először –már csak az illendőség kedvéért is – a vendéglátó településsel, Balatonedericcsel illik megismerkednünk. A hosszú, több kilométeres falu jószerével a főutcájából áll. Jó néhány, a jellegzetesen a Balaton-felvidék hagyományos stílusában felújított régi parasztház ma nyaralóházként éli tovább életét. Az elmúlt évtizedek itt sem múlhattak el nyomtalanul, rengeteg kockaházzal is találkozhatunk, de megmaradt, igaz, kevés elegáns küllemű és szintén szépen felújított polgárház is.
Egyetlen Balaton-parti település történetéből sem hagyhatjuk ki a rómaiakat. Itt vezetett át egy nagy forgalmú, Keszthelyről Tapolcára vezető kockaköves út a római korban, a helyi borosgazdák nagy örömére. Természetesen a szomszéd falu, Nemesvita lakóival együtt már több ezer év óta éltetik az edericsi hegyoldalban a szőlő- és borkultúrát. A régészeti leletek egyértelműen arra utalnak, hogy ez a hely több ezer év óta lakott. Találtak itt a korábbiak mellett honfoglalás kori, középkori leleteket is. Az 1500-as évek közepén egy adóíven szerepel a település neve ebben a formában. Az ekkortól egyre nagyobb lélekszámú község lakói halászattal és szőlőműveléssel foglalkoztak. A vasút 1903-ban ért ide, a villany 1937-ben. Két évvel később már 254 házat számoltak össze. A második világháború ezen a környéken 1945 tavaszán ért véget, óriási csaták dúltak itt, negyven ház pusztult el. A helyiek a borospincékben, bunkerekben vészelték át a háború végét. Érdekes adalék, hogy 1945-ben a balatonedericsi Fekete kastélyban működött a Japán Királyság Nagykövetsége.
Hogy mennyire összeér a jelen a múlttal, azt, mint oly sok más helyén az országnak, itt is a templom története mutatja meg. Egy római kori épület alapjaira építették a 14. században Ederics római katolikus, Keresztelő Szent János védelme alá helyezett templomát. Ebből a templomból semmi nem maradt, 1895-ben lebontották, és ugyanekkor kezdték el az új templom alapjainak kiásását. Keszthelyi és németországi kőművesek végezték az építkezést, segédmunkásaik helybeliek voltak. Az építkezéskor, 1897-en különös esemény történt a templomtorony felhúzása közben: már igen magasra jutottak az építésben, mikor munkavezetőjük, aki az ellenőrzéseket végezte, észrevett egy repedést a falon. Gyanút fogott, és a repedésre nagy ív papírt feszített ki, ami rövidesen berepedt és szétnyílt. Mindenkit leparancsoltak a falakról. Alig néhány perc múlva a torony összeomlott. Az isteni gondviselésnek köszönhetően senkinek nem lett semmi baja. Az anyagi kár azonban nagyon nagy volt, a templom építése megakadt. Az építőmester – talán a baleset miatti felelőssége súlyát felmérve – megígérte, hogy saját költségén kifogástalan minőségben biztonságos templomot készít. Az edericsi emberek az építőmester mellé álltak, segítették munkával, fuvarozással, vagy akár ötezer tégla megvásárlásával a templom teljes felépítését, ami 1898-ban be is fejeződött.
Az edericsi templom vasárnapi szentmiséin gyakran felbukkant Simándy József, a 20. század végének híres operaénekese. Mindenki ismeri hangját a Hazám, hazám kezdetű áriából, melyet Erkel Ferenc Bánk bán című operájában találunk meg. A falubeliek nagy szeretettel fogadták be a barátságos művészt, büszkék voltak arra, hogy itt, a szomszédos Györökön választott magának nyaralót, Edericsen meg templomot.
Igen sok külföldi, főleg németek és hollandok vásároltak házat a településen, a békés és csendes község ideális hely az idősebbeknek vagy a kisgyerekes nagycsaládoknak.
Jellemző figurája volt Balatonedericsnek Modor Ádám, a magyar rendszerváltozást megelőző ellenzéki megmozdulások meghatározó szereplője, később gondos krónikása. Ederics és a szomszédos Nemesvita sok írónak és képzőművésznek adott pihenőhelyet. Egy-két évtizeddel ezelőtt gyakran megfordultak itt a magyar irodalom jelesei: Lázár Ervin, Vathy Zsuzsa, Csurka István, Ágh István, Nagy Gáspár, Czakó Gábor, Ambrus Lajos, Temesi Ferenc, Száraz Miklós György, Széky János vagy Medve András szobrász, Baksa-Soós János, a legendás Kex zenekar énekese, a későbbi képzőművész. A jelentős író- és művészforgalom többek között a szomszédos Szigligeti Alkotóháznak köszönhető.
