MH/ MTI
2024. november 30. szombat. 18:05
Gera Zoltán, a Kecskemét vezetőedzője első győzelmét ünnepelhette az élvonalban, együttese pedig ebben az idényben először diadalmaskodott idegenben, és lezárta tízmeccses nyeretlenségi sorozatát.
A kecskemétiek ezt megelőzően legutóbb augusztusban, éppen a Győr ellen nyertek az élvonalban, riválisuk pedig éppen azóta volt veretlen az OTP Bank Ligában.
A győriek ugyan jelentős mezőnyfölényben futballoztak az első félidőben, de veszélyes helyzeteket nem tudtak kialakítani a jól tömörülő vendégvédők gyűrűjében. A Kecskemét kontrákra rendezkezdett be, legtöbbször azonban óriási túlerővel kellett szembenézniük a két-három emberrel támadó vendégeknek.
Ezzel együtt is Gera Zoltán együttese került előnye, Kovács Barnabás egy szép tekeréssel – pályafutása első élvonalbeli találatával – szerzett vezetést a Kecskemétnek az első játékrész derekán.
A fordulást követően gyorsan egyenlített a Győr, Szahli is először volt eredményes az NB I-ben. A hazaiak a folytatásban is többet birtokolták a labdát, de megint a Kecskemét került előnybe: Lukács szabadrúgása egy sorfalban felugró védő fején irányt váltva vágódott a hálóba. A Győr nagy erőkkel rohamozott az egyenlítésért, de a Kecskemét keményen védekezve őrizte előnyét.
A 94. percben egy emberként imádkozott a vendég kispad, Belényesi kezezése után ugyanis a 11-es pontra mutatott a játékvezető, de a VAR-vizsgálat után visszavonta döntését.
OTP Bank Liga, 15. forduló:
ETO FC Győr-Kecskeméti TE 1-2 (0-1)
Győr, v.: Rúsz
gólszerzők: Szahli (50.), illetve Kovács B. (30.), Lukács (75.)
sárga lap: Szépe (6.), illetve Szabó A. (66.), Kersák (76.), Nikitscher (98.)
ETO FC Győr:
Samuel – Bitri, Szépe, Heitor – Marku (Benbuali, a szünetben), Tóth R., Ouro, Stefulj – Szahli (Skvarka, 86.), Bumba (Krivokapic, 86.), Gavric
Kecskeméti TE:
Kersák – Szabó A., Belényesi, Katona L. – Berki (Nagy K., 87.), Nikitscher, Bocskay (Meszhi, 70.), Kovács B. (Zsótér, 87.), Zeke – Pálinkás (Katona B., 57.), Lukács