Piastri nyerte a sprintfutamot

MH/ MTI
2024. november 30. szombat. 16:12

A 23 éves pilóta mögött csapattársa, a brit Lando Norris lett a második, míg harmadikként George Russellt, a Mercedes brit versenyzőjét intették le.

A rajtot követően a pole pozícióból startoló Norris az élen maradt, míg Piastri feljött másodiknak, mivel megelőzte Russellt. A közvetlen élmezőnyben egészen a leintésig nem történt változás, ebben nagy szerepe volt Norrisnak is, aki nem szakadt el Piastritól, és így szélárnyékot biztosított csapattársának, akit végig szorongatott Russell. Az utolsó métereken aztán Norris maga elé engedte Piastrit, így az ausztrál pilóta diadalmaskodott.

Az idény során hat sprintfutamot rendeztek, ez volt az utolsó. Az első négyet Max Verstappen nyerte Kínában, Miamiban, az ausztriai Spielbergben, valamint a texasi Austinban, legutóbb, a szezon ötödik rövid viadalán, Sao Paulóban Norris diadalmaskodott.

A sprintfutamokon az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat: a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a negyedik 5, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2, a nyolcadik pedig 1 pontot.

A Katari Nagydíj közép-európai idő szerint 19 órától az időmérővel folytatódik Dohában.

Végeredmény:

Katari Nagydíj, sprintfutam (19 kör, 102,961 km, a pontszerzők):

1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 27:03.010 perc
2. Lando Norris (brit, McLaren) 0.136 másodperc hátrány
3. George Russell (brit, Mercedes) 0.410 mp h.
4. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 1.326 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 5.073 mp h.
6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 5.650 mp h.
7. Nico Hülkenberg (német, Haas) 8.508 mp h.
8. Max Verstappen (holland, Red Bull) 10.368 mp h.

Elolvasom a cikket