MH/ MTI
2024. november 30. szombat. 18:15
Azt írták: az MJVSZ pénteken, Budapesten tartott tisztújító közgyűlése egyhangú döntést hozott, ezzel Kaposvár polgármesterének immár negyedik alkalommal szavazott bizalmat.
A társelnök Nemény András (Éljen Szombathely! Egyesület), Szombathely polgármestere, az ügyvezető alelnök Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere lett, a szövetség tiszteletbeli elnöke Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen volt polgármestere – tették hozzá.
A közgyűlésen a városok képviselői határozatot fogadtak el, amely szerint a Megyei Jogú Városok Szövetsége egyetért a versenyképes járások programmal, ugyanakkor azt javasolja: annak 65 milliárd forintos forrása ne az iparűzésiadó-növekmény, hanem a települések által befizetett szolidaritási hozzájárulás legyen, és ezt 2025-től a költségvetési törvényben is jelenítsék meg.
„A polgármesterek továbbá kérik a kormánytól, hogy a program tegye lehetővé azt is, hogy bizonyos, járási célokat is szolgáló működési költségekre – különös tekintettel a helyi közösségi közlekedés támogatására – is lehessen pályázni” – fűzték hozzá.
Megjegyezték: a közgyűlésen megszavazott határozatban az is szerepel, hogy a program megvalósításának részletszabályait a szövetség képviselőivel előzetesen egyeztetve alakítsák ki.