A politikus arra reagált, hogy a Manfred Weber vezette Európai Néppárt – az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakciója – együttműködési megállapodást írt alá a szocialista és liberális frakciókkal, amelyben többi között kiállnak Ukrajna háborús támogatása mellett, elutasítva a béketárgyalásokat.
Hozzátette: ennek már része az az állásfoglalás, amit az Európai Parlament csütörtökön fogadott el, ez az eddigi legagresszívabb háborús állásfoglalás, a gazdasági és katonai követelései is megdöbbentőek.
Kifejtette: azt írnák elő, hogy minden tagállam GDP-je 0,25 százalékát biztosítsa évente Ukrajna katonai támogatására (ez Magyarország esetében 200 milliárdos kiadás lenne), felsorolják, milyen fegyvereket kellene küldeni, kiterjesztenék a szankciókat a földgázra és az uránra.
Ha ez így lenne, nem működhetne a paksi atomerőmű, és Magyarország csak jóval drágábban juthatna gázhoz – tette hozzá.
Közölte, a határozatban arra is felszólítják a tagállamokat: aktívan gyakoroljanak nyomást Magyarországra, hogy adja be a derekát a háborús ügyekben.
A politikus szavai szerint úgy akarják folytatni az amerikai demokrata adminisztráció politikáját, hogy az pár hete Amerikában is vereséget szenvedett, mégis, „ukrán pólókban pózolva még a szlogenjeiket is átveszik, mintha nem is döntéshozói székekben, hanem egy számítógépes játékban éreznék magukat”.
Hangot adott annak is, hogy miközben egy árnyalattal többször hallani az utalásokat a békére, a béketárgyalásokra, az Európai Parlament állásfoglalásában ez nem mutatkozik meg, a szlogen továbbra is az, hogy Ukrajnát támogatni kell mindaddig, amíg szükséges.
Úgy tűnik, mintha az EP turbófokozatba kapcsolta volna a háborús politikát, ami teljesen ellentétes azzal, amiért az Európai Unió, az európai együttműködés létrejött – fűzte hozzá a képviselő, megfogalmazva azt is: korábban gyakran emlegették, hogy aki nem hisz az európai együttműködésben, az látogasson katonasírokat, „hát úgy néz ki, hogy ezek a döntéshozók nem tették meg”.
Dömötör Csaba kitért arra is, hogy a megállapodás felszólít az orosz ellenzék támogatására is, de egyébként is rendszeresnek nevezte, hogy az unió nem tagállamok belügyeibe próbál meg beleavatkozni. „Szerintem ez szereptévesztés, és nem is felel meg az Európai Unió erejének; azzal kellene foglalkoznia, hogyan teszi rendbe a saját gazdaságát, és hogyan biztosítja a békét” – jelentette ki.
A fideszes képviselő szerint az, hogy a határozat együttműködésre szólít fel Dél-Koreával, reakció arra, hogy a híradások szerint észak-koreai katonák jelentek meg az ukrajnai hadszíntéren, de súlyos felelőtlenségnek nevezte, hogy ebben az egyébként is rendkívüli helyzetben további eszkalációs lépéseket javasolnak.
Dömötör Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy az állásfoglalás jogilag nem kötelező, de az európai uniós politikában az a gyakorlat, hogy a későbbi kötelező döntéseket ilyen állásfoglalások előzik meg, „ezt láttuk a migrációs politikában is”.
Tehát nagyon is komolyan kell venni az ilyen állásfoglalásokat, mert utána ezek jogilag kötelező érvényű előterjesztésekben is megjelennek – hangsúlyozta a Fidesz európai parlamenti képviselője.