MH/MTI
2024. december 1. vasárnap. 6:23
A mandátum elosztásban azok a pártok vesznek részt, amelyek országosan megszerzik a voksok legalább öt százalékát, vagy legalább négy megyében 20 százalék fölötti támogatottságot érnek el. A töredékszavazatok sem vesznek el, hanem az országos kosárba kerülnek, majd – helyben vagy más megyében – további mandátumokként hasznosulnak.
A közvélemény-kutatások az elnökválasztás múlt heti első fordulója előtt még a Szociáldemokrata Párt (PSD) 30 százalék körüli győzelmét vetítették előre, miután azonban a párt államfőjelöltje, Marcel Ciolacu miniszterelnök nem jutott be a második fordulóba, és – a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) korábbi miniszterelnök-jelöltje, az antiszemita és magyarellenes Vasgárdával nyíltan szimpatizáló – Calin Georgescu független jelölt kapta a legtöbb voksot, az utolsó felmérés szerint a PSD támogatottsága drámaian visszaesett, és immár az AUR esélyes a parlamenti választások megnyerésére.
Két kisebb pártnak, Diana Sosoasca EP-képviselő SOS Romania pártjának és a Georgescu mögött álló Fiatal Emberek Pártjának (POT) is jó esélye van átlépni az ötszázalékos parlamenti küszöböt.
A hagyományos jobbközép pártok némiképp visszaszorulhatnak, és helycsere várható közöttük: míg az elnökét, Elena Lasconit második fordulóba juttató Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) megerősödhet, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti súlya megfeleződhet.
A magyar politikai szervezetek idén is közösen indulnak a parlamenti választásokon: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáin helyet kapott az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és a Magyar Polgári Erő (MPE) egy-egy jelöltje is.
Belföldön 19 ezer, külföldön 950 szavazókörbe várják a felnőtt román állampolgárokat. Voksolni mindenütt helyi idő szerint 21 óráig lehet. Azokban a szavazókörökben, ahol este még sor van, legfeljebb éjfélig meg lehet hosszabbítani a nyitvatartást.