Belgium bűnei nem évülnek el

MH/MTI
2024. december 2. hétfő. 17:24

Az ítélet értelmében az öt – 1946 és 1950 között, belga férfi és kongói nő kapcsolatából született – felperes kártérítésben részesül.

A most hozott bírói döntés egy 2021-ben hozott ítélet ellen benyújtott fellebbezés nyomán született. Az akkori ítéletben a felperesek által sérelmezett ügyet a bíróság elévültnek nyilvánította, valamint kiemelte, hogy a belga államot nem lehet olyan cselekedetekért felelősségre vonni, amelyek elkövetésük idejében nem minősültek bűncselekménynek.

A gyarmati időszak idején a belga állam nem tűrte a belgák és a helyiek keveredését, az ilyen kapcsolatokból született gyerekeket, az úgynevezett „metiszeket” pedig a gyarmati hatóságok elvették a szüleiktől, és belgiumi árvaházakba vitték őket, bár a belga állampolgárságot rendszerint nem adták meg nekik.

A hétfői bírósági döntés értelmében az ilyen jellegű, rendszerszintű gyermekrablások emberiesség elleni bűncselekménnyel érnek fel.

Ez a panasz a legelső ilyen jellegű beadvány Európában. Belgiumban a római katolikus egyház 2017-ben már hivatalosan is bocsánatot kért a gyermekrablásokban játszott szerepéért, két évvel később pedig az akkori miniszterelnök, Charles Michel is bocsánatot kért.

Elolvasom a cikket