Nem mindegy, hogy stroke vagy infarktus

Mind két állapot közös jellemzője, hogy akkor alakul ki, amikor a véráram útját valami elzárja. Ilyenkor a vérmennyiség csökken, súlyos esetekben pedig akár teljesen el záródhat. Ilyenkor minden másodperc számít, épp ezért kifejezetten fontos, hogy a lehető legjobban mérjük fel, mi is pontosan a betegség oka. Ez akár túlzás nélkül meg életet is menthet, hiszen ha felismerjük, hogy stroke vagy szívinfarktus, azzal súlyos perceket is megspórolhatunk a kiérkező mentőknek, akik így már pontosan tudják, hogy mire készüljenek.

Alapvetően a stroke esetében kevésbé nyílvánvalóak a tünetek, hiszen ilyenkor sokszor csak zavartság jelentkezik, esetleg a betegnek problémája akad a szavak kimondásával és annak megértésével. Súlyos esetekben azonban bénulás is jelentkezik, főként az egyik oldalon. Emellett gyakori tünet még a kettős látás, a fejfájás és a kordináció elvesztése.

Az szívinfarktus esetében egy fokkal nyílvánvalóbbak a tünetek, ilyenkor általában mellkasi fájdalom, nehéz légzés, izzadás és esetlegesen hányás jelentkezik.

Mind két esetben hirtelen jelentkeznek a tünetek, így ilyenkor a legfontosabb, hogy felmérjük, pontosan mi is a baj. A mentők hívása természetesen a legfontosabb ilyenkor, azonban ha meg tudjuk állapítani, hogy pontosan mi is a probléma, a gyanúnkat ne habozzunk a segélyhívó tudomására hozni.

Elolvasom a cikket