Bödéék a fővárosban hagyták mindhárom bajnoki pontot

MH/MTI
2024. december 3. kedd. 21:53

Jó iramban, de sok hibával indult a mérkőzés, melynek elején valamivel a vendégek voltak veszélyesebbek, így eleinte csak Demjénnek akadt védenivalója, de Jurina pontos lövésével az MTK az első gólszerzési kísérletéből vezetést szerzett. A Paks válaszára – Tóth Barna fejelt a bal sarokba – alig két percet kellett várni. A gyors gólváltás után is maradt a tolnaiak fölénye, de a szünet előtti negyedórára fordult a kocka. Hatalmas helyzetei voltak a fővárosi együttesnek, gól azonban nem született, mert egy ízben Osváth kétszer is a gólvonalról mentett, a másik alkalommal pedig Kovácsik védte bravúrral Molnár közeli fejesét.

Mindkét vezetőedző egy-egy cserével igyekezett frissíteni a csapatát, ám a játék képe nem változott, és a kék-fehérek futballoztak veszélyesebben. A hazaiak fölénye a második játékrész derekán góllá érett, éppen a csereként beállt Hej juttatta ismét előnyhöz az MTK-t. A vezetés birtokában is a fővárosi alakulat irányított és csupán Kovácsik újabb bravúrja miatt – a paksi kapus a bal kapufára ütötte Polievka próbálkozását – nem döntötték el a meccset. Végül mégis nyugodt hajrá alakult ki, mert bő tíz perccel a vége előtt Hej passzából Varju eredményes volt.

Összességében az MTK megérdemelt diadalt aratott, amely nagyobb arányú is lehetett volna, ha Kovácsik nem véd remekül a paksi kapuban.

OTP Bank Liga, 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés: MTK Budapest–Paksi FC 3–1 (1–1)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, v.: Karakó gólszerzők: Jurina (15.), Hej (68.), Varju (78.), illetve Tóth B. (17.) sárga lap: Kata (45+1.), Varju (88.), illetve Vécsei (54.)

MTK Budapest: Demjén – Varju, Beriasvili, Kádár, Antonov – Molnár Á. (Hej, a szünetben), Kata – Kosznovszky (Horváth A., 89.), Bognár (Végh, 77.), Molnár R. (Stieber, 77.) – Jurina (Polievka, 70.)

Paksi FC: Kovácsik – Osváth, Ötvös, Kinyik, Szabó J., Silye (Zimonyi, 77.) – Windecker, Vécsei, Mezei – Győrfi (Varga R., a szünetben; Gyurkits, 71.), Tóth B. (Böde, 62.)

Szerdán játsszák: ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC 19.00, az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzés: december 5., csütörtök: Debreceni VSC–Ferencvárosi TC 20.00

A tabella: 1. Puskás Akadémia FC 29 pont (14), 2. Ferencvárosi TC 28 (13), 3. MTK Budapest 26 (15).

Elolvasom a cikket