Hiába a nyugati segítség, az ukrán hadsereg súlyos hiányosságokkal küzd: nincs elég katona, nincs elég felszerelés. Kétséges, hogy Kijev hosszú távon képes lesz a harcok folytatására – számolt be róla a köztelevízió Híradója.
Súlyos hiányosságokkal küzdenek Ukrajna elit alakulatai. Hiába a nyugati segítség, az ukrán hadsereg súlyos hiányosságokkal küzd: nincs elég katona, nincs elég felszerelés. A Forbes Magazin több kijevi egység kálváriáján keresztül mutatja meg az ukrán hadsereg hiányosságait. Azóta sok víz lefolyt a Dnyeperen, az orosz hadsereg pedig szabályszerűen kivéreztette az ukránokat a 800 kilométer hosszú frontvonalon – írja a lap.
Példaként említik a 47. gépesített hadtest esetét, amely legnagyobb arányban használta az amerikaiak által Kijev számára átadott fegyvereket és felszereléseket, ugyanakkor csak 15 hónappal később, idén ősszel váltották le őket, mikor már teljesen kimerültek. Ennek ellenére a kijevi hadvezetés mégis a bevetésük mellett döntött, méghozzá a Kurszki terület elleni invázió során. 2022-ben az ukrán fegyveres erők több száz dandárt voltak képesek kiállítani, kétezer fős állománnyal egységenként, ennek köszönhetően Ukrajna rendelkezett Európa legnagyobb aktív szárazföldi haderejével.