Az utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével tizennegyedik alkalommal szervezett konferenciát a fiatalok sportjáról.
Bevezetőjében Bruckner Gábor, az oldal főszerkesztője megjegyezte: „Nem is jó elnevezés a konferencia címe, mert mi, akik itt vagyunk, edzők, sportszülők és más sportszakemberek, nem egy napot dolgozunk az utánpótlásért, hanem egész évet.” Kiemelte, a konferencia rangját jelzi, hogy annak fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
A gátfutóként világbajnoki bronzérmes Baji Balázs a szakemberek felelősségére vonatkozó kijelentése mellett azt hangsúlyozta, hogy a magyar sport sikerességének fenntartása érdekében nagy szükség van az ilyen konferenciákra, a tapasztalatok kicserélésére, megosztására.
„Az utánpótlásnevelésen mindig a sportolók utánpótlását értjük, hiszen, ha kiöregszik a sportoló, kell, aki a helyébe lépjen. De ugyanilyen fontos az edzők és a testnevelő tanárok utánpótlásának képzése is” – hangoztatta Köpf Károly, a Magyar Edzők Társaságának (MET) főtitkára, majd hozzátette, hogy a testnevelőtanár-képzés nem áll a helyzet magaslatán. Kevesebben jelentkeznek a képzésre, mint ahány hely van, és aki végez, az sem marad a pályán, hanem elmegy kondicionáló edzőnek vagy máshova, ahol jobban megfizetik. „Vissza kell adni a szakma presztízsét!” – emelte ki, majd azzal folytatta, hogy bár az edzőképzésben sok minden történt az elmúlt években, itt is van bepótolni való. „Sok pénz van a sportban, de keveset fordítunk a szürkeállományra, az oktatásra, a tudományra” – fogalmazta meg véleményét Köpf Károly.
Pódiumbeszélgetésen osztotta meg gondolatait a szülőkkel való kapcsolattartásról Mészöly Géza korábbi 18-szoros válogatott labdarúgó, a Mészöly Focisuli elnöke.
A sportszülők különleges „szerepéről” fejtette ki véleményét Dézsi Viktória testnevelő tanár, az olimpiai ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó Rabb Krisztián, az U15-ös Európa-bajnok, U16-os világbajnoki harmadik helyezett vízilabdázó Rabb Benedek és a felnőtt-világbajnoki hetedik szinkronkorcsolyázó Rabb Csenge édesanyja, valamint Lévai Zoltán birkózóedző, a felnőtt világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes ifj. Lévai Zoltán, az U23-as világbajnok, felnőtt vb-bronzérmes Lévai Tamás és az U20-as világbajnoki második, a korosztályban Európa-bajnok Lévai Levente edző-édesapja. Mindkét sportszülő hangsúlyozta a tanulás fontosságát a sportolás mellett, és beszéltek arról is, hogy lehet-e a szülő egyben szurkoló is.
A motivációs és kommunikációs trénerként tevékenykedő Mizsér Attila olimpiai bajnok öttusázó a versenyző, edző, szülő „sportháromság” harmonikus együttműködéséről tartott előadást.
Video-beszélgetést láthattak a megjelentek a tizenévesen még a korosztálya legjobbjai mögött járó, de ma már a legjobb magyar teniszezőként jegyzett Marozsán Fábiánnal, majd az olimpiai bajnok úszót, Kós Hubertet hosszú időn át felkészítő Magyarovits Zoltán erősítette meg, hogy az utánpótlás-sikereknél fontosabb, hogy felnőttként eredményes legyen a sportoló.
A 2024-ben Az év utánpótlásedzőjének választott úszótréner, a sportág legnagyobb ígéretei közé tartozó Jackl Vivien mestere, Kocsis Márta a kivételes tehetség kibontakoztatásának felelősségéről, a „gyémántcsiszolás” folyamatáról beszélt. Elárulta, hogy nagyon korán kitűnt a párizsi olimpiát is megjárt tanítványa tehetsége, és a szülőkkel is megbeszélte, hogy érdemes komolyan vennie az úszást. Az ő példájuk bizonyítja, hogy kis klubból, Tatabányáról is eredményesnek lehet lenni.
A nap folyamán téma volt, hogy a korosztályos sportnak mi az elsődleges célja, a sikerhajhászás vagy az öröm nyújtása, beszéltek a teljesítménykényszerről, a versenyző és az edző megújulásának szükségességéről is.