Hogyan párolgott el a Földközi-tenger?
A tudósok a tengerfenéken lerakódott sók klórizotópjait, valamint numerikus modelleket és szimulációkat használtak fel a víz 70 százaléka elvesztésének kronológiájához és mechanizmusaihoz.
Az első szakaszban, amely körülbelül 35 ezer évig tartott, a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán közötti vízáramlás a mai Gibraltári-szoroson keresztül jelentősen csökkent. Az édesvíz beáramlásának csökkenése miatt a sótartalom szintje meredeken emelkedett, ami felgyorsította a párolgást.
A második szakasz további tízezer évig tartott. Ebben az időszakban a Földközi-tenger teljesen elszigetelődött. A vízszint egyes helyeken 2,1 kilométerrel csökkent, ami olyan víz alatti gerinceket nyitott meg, mint a Szicíliai-szoros, és gyakorlatilag kettészakította a tengert. Az eredmény egy szárazföldi híd lett, amely összekötötte Afrikát és Európát.
Az éghajlatra és az ökológiára gyakorolt hatások
A legnagyobb sólerakódások a tenger keleti részén alakultak ki, ahol a párolgás a legintenzívebb volt. Ez a folyamat bolygószintű éghajlati változásokat okozott, többek között csökkentette a csapadékmennyiséget a szomszédos régiókban.
A kutatók megjegyzik, hogy a Földközi-tenger teljes elszigetelődésének okai továbbra is vita tárgyát képezik. Az azonban ismert, hogy a késő miocénben aktív tektonikai változások zajlottak, amelyek kulcsszerepet játszhattak ebben a folyamatban.
A felfedezés jelentősége
A tudósok munkája nemcsak a Földközi-tenger geológiai történetének megértéséhez segít hozzá, hanem a tágabb értelemben vett éghajlati és biológiai változásokhoz is, amelyek ennek az egyedülálló eseménynek a következtében következtek be.
