Női kézi: A montenegrói és a román csapat jutott a magyar válogatott Eb-középdöntős csoportjába

MH/MTI
2024. december 3. kedd. 23:23

A csoportkör utolsó debreceni találkozóján Montenegró és Csehország találkozott. A kedd esti meccsnek úgy vághattak neki a felek, hogy mindkét csapatnak és a korábban a szerbeket felülmúló román együttesnek is volt esélye a továbbjutásra különböző forgatókönyvek alapján. Az Alba Fehérvár vezetőedzője, Suzana Lazovic vezette Montenegró volt kedvezőbb helyzetben, adott esetben háromgólos vereséggel is továbbjuthatott. A cseheknek a középdöntős szereplés kiharcolásához mindenképpen győzniük kellett. A középdöntőbe a csoportok első két helyezettje jutott, és a továbbvihető pontok miatt sem volt mindegy a végeredmény.

A védelmek uralták a találkozó elejét: az első 17 perc elteltével még 3-3 volt az állás. Ezt követően riválisa mintegy 17 perces gólcsendjét is kihasználva a montenegrói válogatott el tudott távolodni 9-4-re maroknyi, ám annál hangosabb szurkolótábora nagy örömére. A csehek első félidőben szerzett mind a négy találata a tavalyi világbajnokság gólkirálya, Markéta Jerábková nevéhez fűződött, miközben Montenegró egytucatszor vette be kapujukat.

A szünet után alig négy perc alatt többször – ötször – volt eredményes Csehország, mint a teljes első játékrészben, ezután viszont a remek formában védő Armelle Attingré hárításaival megakasztotta a cseh lendületet. Tanja Ivanovic piros lapot kapott a mérkőzés kétharmadánál, csapata azonban nélküle is magabiztos győzelmet aratott. Így százszázalékos teljesítménnyel végzett a B csoport élén és a románok ellen megszerzett két pontot vitte magával a középdöntőbe, ahol csütörtökön a magyar válogatott ellen kezdi meg szereplését.

Bázelben a társrendező Svájc magabiztosan verte a négy évvel ezelőtt Eb-bronzérmes Horvátországot, ezzel ugyancsak továbbjutott, így már biztos, hogy története legjobb Európa-bajnoki szereplését produkálja második részvétele alkalmával.

Innsbruckban Németország 11 góllal nyert Izland ellen – a Ferencváros balátlövője, Emily Bölk ötször talált be -, ezzel második lett csoportjában és ugyancsak a középdöntőbe jutott.

Eredmények, csoportkör, 3. (utolsó) forduló: B csoport (Debrecen): Montenegró-Csehország 28-21 (12-4), korábban: Románia-Szerbia 27-25 (13-16).

A csoport végeredménye: 1. Montenegró 6, 2. Románia 4, 3. Csehország 2, 4. Szerbia 0 D csoport (Bázel): Svájc-Horvátország 26-22 (16-10), korábban: Dánia – Feröer-szigetek 33-24 (15-8).

A csoport végeredménye: 1. Dánia 6 pont, 2. Svájc 4, 3. Feröer-szigetek 1 (66-78), 4. Horvátország 1 (65-77).

F csoport (Innsbruck): Németország-Izland 30-19 (14-10), korábban: Hollandia-Ukrajna 43-23 (24-12).

A csoport végeredménye: 1. Hollandia 6 pont, 2. Németország 4, 3. Izland 2, 4. Ukrajna 0.

Elolvasom a cikket