A téli időszakban jelentősen nő a lakástűz kockázata

Hozzátették, hogy bizakodásra adhat okot, hogy a családok egyre tudatosabbak: a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva ugyanis tíz százalékkal kevesebb káreseményt jelentettek be idén.

A fűtési szezon kezdetével értelemszerűen növekszik a tűzkárok kockázata: a statisztikák szerint a lakástüzek 61 százaléka a téli hónapokra tehető. Ám a legkritikusabb ilyen szempontból a mindenszentek és újév közötti, de különösen a decemberi időszak, amikor gyakorta használunk gyertyát hangulatvilágításként vagy a vallási hagyományok tisztelete miatt. Az ünnepi időszak megszokott kellékei a különböző fényfüzérek is, amelyek – ha nem elég korszerűek – elektromos tüzet idézhetnek elő.

Ilyenkor rendszerint megnövekszik az otthoni tűzbalesetek száma, amelyet a 2023-as év adatai is alátámasztanak. Míg egy szokványos hónapban 20–25 esetet jelentenek a biztosítottak, átlagosan kétmillió forint kárértékben, addig tavaly decemberben 43 bejelentés érkezett az UNIQA Biztosító Zrt.-hez, az átlagkár pedig 3,5 millió forint volt. A legmagasabb kárérték a referenciaévnek tekintett 2023-ban mintegy nyolcvanmillió forintot tett ki, idén pedig a biztosító több olyan ügyben is eljárt, ahol a teljes kárérték meghaladta az ötvenmilliót.

Bár a biztosító minden káresetet alaposan kivizsgál, és igyekszik az ügyfelei számára minél előnyösebb módon segítséget nyújtani, a leghatékonyabb védelmet az elővigyázatosság és a megelőzés jelentheti. E célt szolgálja a körültekintő helyzetfelmérés, a korszerűbb, kevésbé tűzveszélyes dekorációs megoldások választása (pl. a hagyományos izzókból álló égősorok helyett az új, LED-es technológiával működő fényfüzérek kihelyezése), tűz- és füstjelző berendezés telepítése, a tűzoltásban hatékony eszközök (például poroltó) beszerzése, illetve a tűzoltási technológiák helyes ismerete is.

Elolvasom a cikket