MH/ MTI
2024. december 4. szerda. 20:44
Az Európai Unió Tanácsa szerdán bejelentette, hogy megállapodott a pénzügyi adatokhoz való hozzáféréssel (FIDA) kapcsolatban javasolt keretrendszerről, amelynek célja, hogy a pénzügyi intézmények hozzáférjenek egymás ügyféladataihoz.
A témáról kiadott brüsszeli közleményében a tagországok kormányait képviselő uniós testület kiemelte, hogy az adatok hatékony megosztása lehetővé teszi a piac szereplői számára, hogy a fogyasztóknak személyre szabott pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat kínáljanak, például befektetési lehetőségeket vagy alacsonyabb kamatozású termékeket.
Ez segítene a pénzügyi szektor versenyképesebbé tételében, és javítaná a fogyasztók – különösen a magányszemélyek, valamint a kis-és középvállalkozások – finanszírozáshoz való hozzáférését. A javaslat szerint ezt azáltal lehet elérni, hogy harmonizálják az adatok megosztásával, illetve a megosztás módjaival kapcsolatos jogszabályokat, az átláthatóságot és az összehasonlíthatóságot tartva szem előtt.
Emellett megfelelő kompenzációt is biztosítanának azon adattulajdonosok számára, akik rendelkezésre bocsátanak ilyen adatokat. Annak érdekében pedig, hogy biztosítsák a megfelelő fogyasztóvédelmet, az új keretrendszer hatékony ellenőrzést nyújtana a fogyasztók számára a saját adataik fölött, továbbá felhatalmazná az uniós felügyeleti hatóságokat olyan iránymutatások megfogalmazására, amelyek az igazságtalan bánásmóddal, illetve a kizárási kockázattal szembeni védelemről szólnak.