Kelemen Hunor: Megháromszorozták erejüket a magyarellenes pártok Romániában

MH/MTI
2024. december 4. szerda. 12:03

Kelemen Hunor hangsúlyozta, hogy mindhárom párt a Románok Egyesüléséért Szövetségből (AUR) „nőtt ki”, az AUR mellett az S.O.S. Románia és a Fiatal Emberek Pártja (POT) is önállóan indult a parlamenti választáson. Ezen pártok, a korábbi csaknem10 százalékhoz képest, együttesen 32-33 százalékot kaptak, ez brutális – fűzte hozzá.

A pártelnök a magyarellenes pártok megerősödésével kapcsolatban kifejtette: a társadalomban az elégedetlenség évek alatt felhalmozódott, amihez hozzájött a pandémia, az energiaválság, a háborús krízis és az infláció, plusz az a sok dühös ember, akiknek el kellett menniük külföldre – Nyugat- és Észak-Európába – dolgozni, így a családjuk szétszakadt, s emiatt „dühösek a politikai mainstreamre”.

Kelemen Hunor szerint ugyanakkor az, hogy hét párt jutott be a romániai parlamentbe, teljes mértékben leképezte a romániai közhangulatot és azt eredményezte, hogy eltűntek a nagy pártok és eljött a közép- és kispártok ideje. Úgy vélte, ez a romániai magyarság szempontjából „ebben a pillanatban nem biztos, hogy rossz”.

A pártelnök kiemelte, hogy a magyar közösség megértette azt a veszélyt, ami rájuk leselkedik az egyharmados magyarellenes erővel a parlamentben, és „összefogott, szolidáris volt, felelősséget vállalt magáért, a szülőföldjéért, gyerekeiért”. Az RMDSZ 6,4 százalékos eredményéről elmondta: volt egy egyéves kampányuk, egy „politikai ultramaraton”, amivel eljutottak minden közösséghez és a társadalom problémáira adott pragmatikus válaszokkal tudtak sikeresek lenni.

Kelemen Hunor kitért a hétvégi román államelnök-választás második fordulójára is, ahol „két rossz közül kell a magyarság szempontjából választani”. Mint mondta, van egy függetlenként induló, inkább a szélsőjobboldalhoz sorolható jelölt, és van egy liberális. Az RMDSZ az utóbbi jelölt támogatására buzdít – fűzte hozzá.

A pártelnök rámutatott, Elena Lasconi, a liberális Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje a párt konzervatív oldalát képviseli, és kedden az ő kérésére visszavonta azt a törvénykezdeményezést, amely a közigazgatási reformra vonatkozott és hátrányosan érintette volna a romániai magyarságot. Vele lehet párbeszédet folytatni, és azt gondolom, ő a kisebbik rossz – tette hozzá.

Kelemen Hunor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta: pártja az elmúlt 20 év legjobb eredményét érte el, óriási a növekedés a négy vagy a nyolc évvel ezelőtti parlamenti választáshoz képest. Biztos a magyar képviselet, és egy picivel nagyobb frakciójuk lesz, mint volt az előző ciklusban, ami 10 szenátort és 22 képviselőt jelent – közölte.

A pártelnök hangsúlyozta: a stabil parlamenti kormánytöbbséghez szükséges lenne, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD), az USR, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ együtt kormányozzon, ami egy nagyon komplikált nagykoalíció lenne, de lehetséges. Jelezte, hogy az egyik legnagyobb kihívás a szélsőséges erők kizárása a kormányzásból: ebben a pillanatban mindenki el szeretné szigetelni őket, senki nem akar velük együtt működni, ami jó hír a romániai magyarság számára.

Elolvasom a cikket