2024. december 4. szerda. 6:8
Tényleg, mi jöhet még a világ urainak országaiból, amit amolyan ajándéknak szánnak nekünk, lenézett alattvalóknak? Mi jöhet még az erkölcstelenség példatárából, amit afféle fenyegetésnek szánnak nekünk, mutatva, hogy a világ urai tényleg azt csinálhatnak, amit akarnak. Kezdődött azzal, ami egy politikához ugyan nem értő, de józan ésszel még azért gondolkodni tudó embernél kiverte a biztosítékot, hogy a világ urát játszó országban úgy lehet elnököt választani, hogy aki győz, az nem győz. Donald Trump ugyan győzött, de leköszönő ellenfele, Biden – józan ésszel felfoghatatlan módon, ám arrafelé ezt törvényesnek mondják – veresége napjától jó két hónapig még azt csinál, azt csinálhat, amit éppen akar. Meg is tette. Mert azt akarta, hogy lépjen életbe egy olyan intézkedés, miszerint bevethetik a nagy hatótávolságú rakétákat az Orosz Föderáció ellen. Mely intézkedés bizony Európát is könnyen háborúba sodorhatja, kivált mert nyilván nem a demens Biden fejéből pattant ki, hanem a háborúpárti amerikai és európai hiénákéból. Akiknek a szándékairól jó volna, ha a politikusok közül valaki végre már részletes beszámolóval szolgálna, legalább a tekintetben, hogy felvilágosítana bennünket, egy pusztító világháborúnak mi lenne a célja? Ki mit, és miért akar ilyet indítani? Kit, mit akar kirabolni?
A magyar közmondások egyike így hangzik: három a magyar igazság. Az Egyesült Államokban nincs ilyen. Mindenesetre Biden és társai lehet, hallottak róla, mert szerintük az első igazság, szerintem meg a békepártiak elleni első mélyütés ez a bizonyos nagy hatótávolságú rakéták bevetésére vonatkozó ordré volt, amely a véres háború garantált meghosszabbítását jelenti, meg biztató üzenetet a háborút támogató hiénatársaknak. Ugyanakkor a háborút ellenzők számára is üzenet volt, ne is reménykedjünk! A végtelenül igazságos amerikai választási rendszer tehát azt jelenti, hogy cirka két hónapig a leváltott, újra meg nem választott volt elnök nyugodtan kirobbanthat akár egy harmadik világháborút is. Ez az első amerikai igazság.
S akkor nézzük a második amerikai igazságot! Frissen – vagy meglehet, nagyon is régen – keletkezett ez is. Biden – persze nyilván a tanácsadói ötletének köszönhetően – hirtelen úgy gondolta, hogy sebtében még kegyelmet ad a fiának. Nem más bűnelkövetőknek, á nem! A saját fiának. Aki volt kedves adót csalni meg jogosulatlanul fegyvert birtokolni, s ezért jogerősen börtönre ítélték. Az ifjú Hunter Biden cselekedeteiről az elmúlt években sokat lehetett hallani, ám arról egyelőre még nem írtak cikkeket, hogy a demokrácia hazájában miképpen lehet ilyen elképesztő arcátlanságot elkövetni egy elnöknek. Persze a demens – volt vagy fura módon még mindig elnöki jogkörrel rendelkező Biden – vélhetően nem saját kútfőből kitalálva azt merte mondani, hogy „kisfiát” azért támadták, támadják, mert ezzel az ő elnökségét akarják ellehetetleníteni. A demokrácia hazájában! Mindenesetre az ifjú Biden megmenekült a börtöntől, Amerikában meg tovább virágzik a demokrácia.
Nos, két fentebb emlegetett „esemény” már megtörtént ahhoz, hogy feltegyük magunknak a kérdést, mi jöhet még? Mi lesz a harmadik amerikai igazság? Mit találnak ki még Trump hatalomba lépésének napjáig akár a világ sorsát illetően is, csak hogy kihasználják azt az időt, amikor a maguk hasznára és a világ kárára új ötlettel állhatnak elő. Az abszurdumok hazájában ezek szerint minden megtörténhet. S a világ ezen nagyhatalmának őrületbe hajló cselekedeteit elnézve tényleg csak azon merenghetünk, vajon hány, a láthatatlan háttérhatalom által kitalált és megvalósított, a világ helyzetének további romlását hozó intézkedéssel kell még szembenéznünk, amíg Biden „uralkodási ideje” lejár. Ha túléljük.
A szerző újságíró