MH/MTI
2024. december 4. szerda. 12:33
Nagy István az Agrárszektor konferencián mondott beszédében a bizalom jeleként értékelte, hogy az elmúlt időszakban kiírt, az élelmiszer- és takarmány-feldolgozást, az állattartást, valamint a kertészetet érintő hét pályázatra a keretösszeget négy-ötszörösen meghaladó, 1777 milliárd forint támogatási igény érkezett.
Bejelentette, hogy a gazdatársadalom „generációs megújításának” jegyében szerdán megkezdődik a Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása elnevezésű, 79 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás társadalmi egyeztetése.
Szólt arról is, hogy a talaj állapotára, a vízvisszatartásra kedvező gyakorlatok elterjedése érdekében az új agrár környezetgazdálkodási programban 2025-től emelt védelmet kapnak a mezőgazdasági területeken lévő vizenyős területek, továbbá lesz egy vízvédelmi célú, nem termelő beruházások megvalósítására és fenntartására irányuló pályázati lehetőség is.