A hírt a Mandiner szúrta ki, az interjúban az ukrán elnök elmondta: „Oroszország mindent meg fog tenni, sok különböző javaslat fog érkezni különböző pártoktól és országoktól, hogy megakadályozzák a békeformula és a békecsúcs életre hívásának lehetőségét. És most is dolgoznak rajta.”
Mint ismretes az ukrán elnök már többször jelezte, hogy Ukrajnának kész forgatókönyve van a békére, ezt pedig Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatása után a világ elé is fogják tárni.
„Ahogyan azt minden vezető akarta: Oroszországnak ott kell lennie a második csúcstalálkozón. Meghívjuk őket, de meglátjuk majd, Oroszország mindent megtesz, hogy eltörölje a békeformulát, eltörölje a csúcstalálkozót, eltörölje a lehetőségét annak, hogy jelen legyen a második csúcstalálkozón” – jelentette ki az ukrán elnök.
Ugyanakkor Zelenszkij szerint Putyint nem érdekli a béke, hiszen nem fűződik hozzá érdeke.