MH/MTI
2024. december 4. szerda. 21:24
A Központi Nyomozó Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a nyugdíjas korú szüleitől külön élő, pszichés beteg középkorú férfi elhatározta, megöli a szüleit, mert zavarta, hogy azt akarták elérni, betegsége kezelése érdekében szedje rendszeresen gyógyszereit és járjon orvosi kezelésre.
A férfi május 21-én felkereste szüleit, szóváltásba keveredett az apjával, bántalmazni kezdte, majd anyjára is rátámadt. A bántalmazás következtében az idős férfi azonnal életét vesztette, felesége pedig megközelítőleg egy óra múlva halt bele sérüléseibe – írták.
Amikor az elkövetőben felmerült, hogy a szülei megölése miatt a rendőrség felelősségre fogja vonni, elhatározta, hogy az intézkedő rendőröket is megöli, ezért beszerzett egy vadásztőrt. Miután a rendőrök – a rokonok bejelentésére – május 24-én bejutottak az újpesti lakásba, felkeresték otthonában a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A férfi ekkor a húsz centiméter pengehosszúságú vadásztőrrel az egyik intézkedő rendőr mellkasa felé szúrt. A rendőr nem sérült meg, a férfit elfogták – tették hozzá.
A Központi Nyomozó Főügyészség az elkövetőt előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, részben hivatalos személy sérelmére, több ember, továbbá a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja.
A főügyészség vádiratában – a jelenleg előzetes kényszergyógykezelés alatt álló férfi kóros elmeállapotára tekintettel – kényszergyógykezelés elrendelését indítványozta – áll a közleményben.