„A Pannon-tengely a magyar nemzetgazdaság gazdasági erőforrásává válhat”

MH/ MTI
2024. december 5. csütörtök. 20:35

A Székesfehérvár, Veszprém és Zalaegerszeg alkotta Pannon-tengely egy olyan gazdasági erőforrásává válhat a magyar nemzetgazdaságnak, amely nemcsak az ország nyugati részét, de az ország egészét dinamizálhatja – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az érintett települések polgármestereivel közös pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján.

A Versenyképes Járások Programról a Közép-dunántúli fejlesztési összefogás lehetőségei címmel tartottak széleskörű egyeztetést. Ezzel kapcsolatban Navracsics Tibor kifejtette: a három város önmagában jelentős szerepet játszik a magyar nemzetgazdaságban, hiszen ha a 25 megyei jogú város gazdasági erejét rangsorba állítják, akkor Székesfehérvár a harmadik, Veszprém a 12., Zalaegerszeg pedig a 14. helyet foglalja el.

Ez önmagában is jelzi, hogy a térség összefogással és együttműködéssel, a jövőben közös fejlesztéspolitikai stratégiát kidolgozva képes lesz gazdasági növekedésének és dinamikájának növelésére – tette hozzá a miniszter.

Elolvasom a cikket