MH/ MTI
2024. december 5. csütörtök. 13:59
A büntetőjog általában csak az elkövetővel foglalkozik, pedig fontosak az áldozat szempontja is, ehhez pedig szemléletváltoztatásra van szükség. Magyarország sokat tett e téren: 17 áldozatsegítő központ van, ebből ötöt idén adtak át, például Óbudán, Kaposváron, Zalaegerszegen. A cél, hogy minden megyében legyen ilyen központ – mondta a miniszter.
Ezekben a központokba az áldozat minden megkötés, feltétel nélkül elmehet, hogy segítséget kérjen. A bűncselekmények áldozatai tehetetlenséget, olykor szégyent éreznek. Fontos, hogy legyen hová fordulniuk, kapjanak jogi, anyagi, pszichológiai segítséget – tette hozzá. Ebben a munkában szükség van partnerekre, ilyen például a rendőrség. Az áldozat számára is fontos, hogy eredményes legyen az eljárás. A jogalkotásban is fontos szempont az áldozat érdeke, ma már az elítélt feltételes szabadságra bocsátása előtt kikérik erről az áldozat véleményét is – ismertette a miniszter.
Tuzson Bence beszélt arról is, hogy az IM dolgozik a büntetőeljárások gyorsításán, hatékonyabbá tételén, s e téren is fontosak az áldozatok szempontjai. A bűncselekmények száma csökken, de közben új bűncselekmények jelennek meg. Ilyen az internetes csalás, amiből tavaly különösen sok történt, bár idén „kemény munkával” sikerült némileg visszaszorítani.
Ezekben az ügyekben már gyorsabban elindulhat a kártérítés, a károsultak már a büntetőeljárás lezárulta előtt legalább részben visszakaphatják pénzüket. Tavaly sikerült félmilliárd forintot „megfogni, visszajutattni” a internetes csalások károsultjaihoz.
Az áldozatokat kell a fókuszba helyezni – hangsúlyozta a miniszter, aki a rendezvényen köszönetet mondott az áldozatsegítésben dolgozóknak. Király Nóra, az áldozatsegítő központok kommunikációjáért felelős miniszteri biztos a rendezvényen szintén kiemelte az áldozatsegítésben dolgozók, a központok mellett a rendőrség, kormányhivatalok, civil és segélyszervezetek, cégek, oktatási intézmények együttműködésének fontosságát.
Elmondta, hogy a már működő 17 központ mellett jövőre Tatabányán, Szekszárdon és Salgótarjánban nyílik áldozatsegítő központ, és így már lesz minden vármegyében. Tavaly összesen több mint 30 ezer esetben fordultak a központokhoz segítségért. A bűncselekmények, áldozatok száma csökken, a megsegített áldozatoké nő – mondta Király Nóra.