Brüsszel nem tárgyal az oroszokkal

MH/MTI
2024. december 5. csütörtök. 21:01

Semmiféle találkozóról nem lehet szó Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között – jelentette ki csütörtökön az Európai Bizottság szóvivője azzal összefüggésben, hogy mindkét politikus Máltán, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri értekezletén tartózkodik.

Anitta Hipper az uniós testület szokásos napi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt is elmondta: a Lavrov ellen 2022 februárjában, az ukrajnai háború kitörése után bevezetett szankciók gazdasági jellegűek, utazási tilalmat nem rendeltek el a külügyminiszter ellen, aki így beléphet az EU területére.

„A büntetőintézkedések vagyonbefagyasztásra vonatkoznak, illetve megtiltják az uniós állampolgároknak, hogy gazdasági forrásokat bocsássanak (Lavrov) rendelkezésére” – szögezte le a szóvivő.

Az orosz küldöttség Moszkvából való elindulása előtt mindazonáltal Málta törölte az orosz külügyminisztérium szóvivőjének, Marija Zaharovának a vallettai ülésre szóló vízumát.

Elolvasom a cikket